Török Tiborné (Fidesz–KDNP), Hetes polgármestere az avatáson hangsúlyozta: a szülőknek ezentúl nem kell kilométereket utazniuk Kaposvárig, hogy igénybe vehessék a bölcsődei ellátást, a szülők ezentúl közel az otthonukhoz, egy korszerűen felszerelt, a 21. század elvárásainak megfelelő, biztonságos intézménybe vihetik a gyerekeiket.
Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés fideszes elnöke köszöntőjében kiemelte: a kormány kiemelt figyelmet fordít a bölcsődék és óvodák támogatására, és kidolgozza a bölcsődei dolgozók életpályamodelljét is. A több mint 300 négyzetméter alapterületű, fedett teraszos, akadálymentesített bölcsődében két foglalkoztató helyiség és egy melegítőkonyha kapott helyet.
A húsz gyermek gondozására alkalmas Csillagszem bölcsődének egyik különlegessége a sószoba, amit nemcsak a kicsik, hanem a falu lakosai is igénybe vehetnek, hogy kihasználják a sóterápia jótékony hatását. A beruházásnak köszönhetően öt új munkahely jött létre a településen.
(MTI)
Szijjártó Péter: Magyarország kiváló példa a különböző nemzetiségek és vallások békés együttélésére