Az Air France légitársaság megerősítette a hírt szerdán. Az Europe 1 rádióadó szerint a filmcsillag röviddel indulás után „Pisilnem kell, pisilnem kell!” felkiáltással állt fel helyéről, egy légiutas-kísérő azonban közölte vele, hogy várnia kell negyedórát, míg a gép eléri utazómagasságát. „Nem tudok várni” – felelte az állítólag ittas színész, majd helyét elhagyva a folyosóra vizelt. Botrány nem tört ki, egy szemtanú szerint senki nem szólt egy szót sem. „Azt is mondhatnám, udvariasan zajlott minden” – fogalmazott. A színész – miután elvégezte dolgát – letelepedett a helyére, a repülőgép pedig visszagurult a terminálhoz, hogy kitakarítsák. A járat végül kétórás késéssel indult el.
(MTI)

Óriási tűz volt a XVIII. kerületben, több ember kórházba került