Száz éve repülték át először a Balatont

Repülős emléknappal tisztelegtek szombaton Fonyódon Lányi Antal előtt, aki száz évvel ezelőtt, 1911. augusztus 28-án elsőként repülte át a Balatont.

MNO
2011. 08. 13. 16:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Száz évvel ezelőtt volt egy bátor ember, Lányi Antal, aki először repülte át a Balatont bizonyítva, hogy őseink állták a sarat a nagy nemzetek sorában” – mondta Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a szombati megemlékezésen.

Az államtitkár hangsúlyozta, Lányi Antal nem csak önmagáért repült, nemzeti értékeinket mindig is erősítették a hozzá hasonló emberek, akik bátor történelmi tettet hajtottak végre. Knoll Gyula nyugalmazott repülőezredes, a Magyar Repülőtörténeti Társaság tagja arról beszélt, hogy a repüléstörténet hajnalán úttörő tett volt a Balaton átrepülése Badacsony és Fonyód között. Mint felidézte, a 6 és fél perc alatt célba érő Lányi Antalt többezres nézősereg ovációja fogadta, akik levették sapkájukat, és elénekelték a Himnuszt.

Az emléknapon beszédet mondott Farkas Bertalan dandártábornok is, aki visszaemlékezett Jurij Gagarin ötven évvel ezelőtti első űrrepülésére, valamint arra, hogy 1980 májusában első magyarként ő vitte a magyar himnuszt a világűrbe.

Az eseményre Ausztráliából Fonyódra utazott Lányi Antal unokája Harris Ilona is, és részt vett a fonyódi repülős emlékmű megkoszorúzásán.

A Fonyódi Kulturális Intézmények által rendezett emléknap alkalmából repülőmodell-bemutatót tartottak a helyi kikötőben, a rendezvény ideje alatt pedig a budapesti Kék Ég Repülő Egyesület végzett tisztelgő repüléseket.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.