Czerván György a XV. Állattenyésztési és Állategészségügyi Tanácskozáson elmondta, „úgy látjuk, hogy a jelenlegi kárenyhítési rendszer nem jól működik, ezért január 1-től új és hatékony kárenyhítési rendszer áll majd rendelkezésre”.
A tárcaközi egyeztetés alatt álló törvényjavaslatról az államtitkár az MTI-nek kifejtette: kétpilléres rendszert dolgoznak ki. Az első pillért a termelők és az állam befizetése adják. A tervezet szerint az egyik legfontosabb változás, hogy szántóföld esetében tíz hektár felett az őstermelőknek is kötelező lesz csatlakozni a rendszerhez, az ültetvények esetében pedig egy hektárnál kisebb területet művelők is dönthetnek a csatlakozásról. Czerván György jelezte: a hozzájárulás összegét minimálisan emelik.
A rendszer másik pillérét üzleti biztosítók bevonásával tervezik létrehozni, s európai uniós forrásokat kívánnak bevonni a biztosítási díj támogatásához. Az elképzelések szerint negyven százalékos támogatásról lehet szó.
A VM államtitkára hozzátette: így lényegesen több forrás állna rendelkezésre az elemi károk enyhítésére. A mostani négymilliárd forint, amelynek felét a termelők, felét az állam fizette be, akár meg is duplázódhat – mondta Czerván György.
(MTI)
Elkészült Magyar Péter pszichiátriai szakvéleménye