A 48 éves művész David Cameron miniszterelnök felkérésére készítette el alkotását, amelyet a napokban a kormányfő hivatalos rezidenciájának falán helyeztek el. A művész a kormány műgyűjteményének ajándékozta az alkotást. Tracey Emin neoninstallációi általában érzelmes üzenetek, ilyen például a Vigyázz rám vagy a Megígérem, hogy szeretlek című alkotása.
A Downing Streeten elhelyezett felirat egyszerűen két szó: több szenvedély. A művet egy műanyag lapra helyezték, mivel az épület műemléki védelem alatt áll. Az üzenettel a művész mindazokhoz – vallási és politikai vezetőkhöz – kíván szólni, akik a kormányfő rezidenciájára látogatnak el. A The Sunday Telegraph című brit lap szerint az üzenet az épület azon helyiségének külső falán található, amelyet gyakran használnak vendégek fogadására, így valóban sok látogató megnézheti majd.
Tracey Emint 1999-ben Turner-díjra jelölték, amely a kortárs brit képzóművészet legmagasabb elismerése. A művész híres alkotása egy sátor, amelyben azoknak a nevét helyezte el, akikkel együtt aludt.
(MTI)
Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy anyát Soroksáron