Az első atombomba ledobásának augusztus 6-i időpontjára emlékező írásukban (Nyiri János: Ártatlan áldozatok emléke, MN, augusztus 7.) Churchillt idézték, aki tanúja volt, mikor a postdami konferencián Truman, az USA egykori elnöke tájékoztatta Sztálint az atombombáról. Churchill a második világháborúról szóló könyvében írja le az eseményt, és elmondja, hogy úgy látta, Sztálin láthatóan nem fogta fel a dolog jelentőségét.Az atombomba előállításában a nyugati világ többéves előnyre tett szert, és ez olyan elrettentő erőt biztosított, amely megakadályozta, hogy a Szovjetunió menetből, helyesebben rögvest az amerikai haderő kivonása után lerohanja Nyugat-Európát. Azt, hogy ilyen világmeghódító terv létezett, bizonyítja Milován Dilas, a sokat vitatott jugoszláv kommunista is. Ő 1944-ben egy pártdelegációval járt Moszkvában, s a Találkozások Sztálinnal című könyvében leírja (106. oldal), hogy egy szűk körű vacsorán Sztálin – nyilván már az atomtitok birtokában – kijelentette a résztvevőknek: „A háború hamarosan véget ér. Tizenöt-húsz év alatt mindent kiheverünk, azután kezdhetjük elölről.”Mondhatni, az ötvenes évek közepére minden együtt volt Európa meghódítására: az atomerő és az 5. hadoszlop. Az 1956. október 23-án kitört magyarországi forradalom azonban sokkolólag hatott Nyugat-Európa tömegeire, mivel most már közvetlenül is érzékelhették az új elnyomó hatalom brutalitását és fenyegetését. A kommunista pártok támogatottsága ugrásszerűen csökkent, és a vezető értelmiségiek kijózanodva elfordultak az „eszmétől”. Ezáltal megszűnt egy „felszabadító” hadjárat belső támogatottsága és a szovjet győzelem esélye. Európa újra megmenekült. Vállalható történelmi tény, hogy nemcsak a középkorban, a török fenyegetés időszakában volt Magyarország Európa védőpajzsa, hanem a legújabb korban is sokat tett a nyugati civilizáció megvédéséért. A magyar tudósok aktívan részt vettek a nyugati nukleáris fegyverek kifejlesztésében, a magyar forradalom pedig mintegy pszichológiai atombombaként robbant, és az európai önvédelmi tudat helyreállításának kiváltója lett.Dr. Tunyogi AndrásBudapest
Már ezen a nyáron elvihet egy újabb Liverpool-játékost a Real Madrid
