Teljes mértékben jogszerű volt az a jutalom, amelyet az APEH dolgozói kaptak múlt év decemberében – nyilatkozta lapunknak Burillák Attila, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szóvivője. A mintegy 5,1 milliárd forintos prémium kifizetésére a költségvetésről szóló törvény alapján került sor.Burillák Attila elmondta: 1999-ben sikeresen lezajlott a járulékintegráció első szakasza, ami jelentős többletet jelent a költségvetésnek. Az elvonás mértéke tavaly tovább csökkent, ennek ellenére sikerült növelni a bevételeket, és a bűnügyi igazgatóságok teljesítménye is megfelelt a várakozásoknak.A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy idén csökkent a szakemberek elvándorlása az adóhatóságtól, ami eddig elsősorban az alacsony jövedelmekkel volt magyarázható. A bruttó havi átlagjövedelem az APEH-nél 110-115 ezer forint, az egyszeri jutalom így teljesen elfogadható, főleg, ha egy családban oszlik el – emlékeztetett Burillák Attila.Az APEH az 1998. évi 796,9 milliárd forintos áfabevétellel szemben tavaly 941,8 milliárdot produkált, ami 18,2 százalékkal több a megelőző évinél. Az 1998. évre előirányzott, 761 milliárdos előirányzatot decemberben 805 milliárdra módosították, így a teljesítés érthetően maradt el némileg (8,1 milliárd forinttal) az előirányzattól. Az idei év első két harmadában az APEH által kezelt államháztartási bevétel összességében közel 2600 milliárd forint volt, több mint húsz százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszakit. Az adóhatóság hatékony működésére utal az a tény is, hogy a 2000. évre előirányzott 3840 milliárd forint időarányos részét csaknem negyvenmilliárd forinttal haladta meg az I–VIII. havi teljesülés.
Demján Sándor-tőkeprogram: valódi szintlépés a magyar KKV-k számára
