Bérkorrekció

Bákonyi Ádám
2000. 09. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Januárig visszamenőleges bérkorrekciót sürget a huszonhárom személyszállító rt. dolgozóit tömörítő Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ). Mint ismert: januárban elmaradt a Volán-dolgozók tervezett sztrájkja, mivel az utolsó pillanatban a szakszervezet elfogadta a munkáltató 2000. évre vonatkozó 8,25 százalékos bérajánlatát. Inokai Géza, a KKSZ elnöke lapunknak elmondta: mivel mára bizonyossá vált, hogy az infláció idén magasabb lesz a tervezettnél, csökken a reálbérek értéke.– A bérkorrekcióra vonatkozó tárgyalások haladéktalan megkezdésére szólítjuk fel a munkáltatókat, hiszen a jövő évi bértágyalások is ellehetetlenülnek, ha az idei bérek kérdése nem tisztázódik – jelentette ki Inokai. Emlékeztetett: a kormány az idén nyolc-kilenc százalékos átlag bruttó keresetnövelésre kérte fel a szociális partnereket, illetve az – jelen esetben az ÁPV. Rt – állami tulajdonosi jogokat gyakorló szervezeteket. A KKSZ ezért legkevesebb az ajánlatban szereplő kilencszázalékos, illetve az inflációt követő bérkorrekciót tart szükségesnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.