Bősi est

Hatalmas. Gigászi. Merész. Akár ha olyan helyen lenne, ahol tényleg szükség van rá. Mondjuk – a Colorado zúgóin vagy a Kongón. De nem egy lapályon lustálkodó európai kisöcsi hátán. Nyűgnek.Gigászi. Följebb tó. Alant a régi vad(?)víz. A régi? Melyik folyó régi zabolával? Melyik? A Tisza sem hajdani önmaga, mióta göcseit vesztette. Ő mégis „őrült” maradt. (Vagy az ember merészkedett túlontúl közel hozzá?)Ipari remek. Vas és acél és beton és idom és nemzeti izom. Gátja akkora, hogy a bakaiak többé nem látnak ki a Dunájukra. Ami nekik az élet volt korábban, az most egy befalazott folyó. Új fal Európában. Egy csatorna. A madaraknak tócsatorna.Azért gyönyörű a naplemente még itt is. A gát tetején. A kád szélén. Messze nyúlik a központi épület árnya. Messze, be a Csallóközbe. Épp valami népi ünnepély volt Bősön, mikor arra jártunk. Mindenki ott vigadott. Körülnéztünk, de siettünk, mert Bőst (mint „erő”-művet, „izomgátat”) meglátni és megutálni nem egy pillanat műve...Hisz mily impozáns! A jövőbe tekintés példája. Az egymás melletti hideglelés monumentje. Az emberi hatalmasság örökbecsű relikviája. Egy nép győzelme önmaga fölött.A gát közepén, a megbékélés gátjának közepén kiszélesedik a tér. Ide futnak a bősi, bakai korzók. Ide, ki a „természetbe”. Lehet naplementét nézni. Döbbenten gágározó ludakat lesni. A távoli galériaerdőkbe bújt kuvik riadt hangját fülelni. Van büfé. Olcsó sör. Dühítő-ital. Szendvics. Mogyoró. Chips. Mi kell még? Igen, igen. Amerika mellett a keleti kényelem is kelleti magát. Téres, öblös betonfotelek és -asztalok. (Avítt stégek és ladikok helyett.) Onnan kémlelhető a csoda. Kólát szürcsölhet a bakai, bősi polgár, ha a Dunáját jött nézni.De van-e ott olyan hang, amit értenénk? Az ődöngő, egymásba gabalyodott párok nem bősi, bakai nyelven szólnak. A miéink lenn mulatnak sírva-nevetve, talán föl se jönnek soha erre a szégyenre, erre a szörnyre.Már másoké a bősi naplemente is... Az „újaké”... A magyarok napja ott minden este gátak közé hull...