Eltűnt gyermekek Magyarországon

2000. 09. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Továbbra is államigazgatási eljárás keretében keresi a rendőrség a múlt hét csütörtökön a XV. kerületben eltűnt Csonka Katalint. Az ORFK-n jelenleg 4496 eltűnés miatt elrendelt körözés van hatályban, ezek közül mintegy 800 vonatkozik kiskorúakra.– Mivel bűncselekményre utaló körülmények eddig nem merültek fel, a rendőrség továbbra is államigazgatási eljárásban vizsgálja a szeptember 21-én, a kora reggeli órákban a főváros XV. kerületéből eltűnt Csonka Katalin ügyét – tudta meg lapunk Bálint Gabriellától, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletesétől. A 15 éves, koránál fejlettebbnek látszó, ezért idősebbnek tűnő, barna, vállig érő hajú, barna szemű, átlagos testalkatú, körülbelül 174 centiméter magas lány szeptember 21-én kutyát sétáltatni indult el Budapesten a XV. kerületben Nyírpalota utcai lakásukról. Táskáját már előkészítette, hogy kutyasétáltatás után rögtön indulhasson is az iskolába, de a sétáltatásból csak a kutya került elő. A kék farmert, vagy szürke sztreccsnadrágot, szürke rövid ujjú pólót, fekete kötött kardigánt és fehér edzőcipőt viselő lányról azóta érdemleges információ nem érkezett. A környéken lakók, akik társaságokban arról beszélnek, hogy a 15 éves kislányt az épülő Török Üzletháznál erőszakkal kényszerítették egy személykocsiba a múlt hét csütörtök délutánján, ilyen jellegű vallomást nem tettek a rendőrségen. A rendőrség tehát mindaddig nem indíthat büntetőeljárást, amíg fel nem merül a bűncselekmény alapos gyanúja.Szőgyényi Görgy alezredes, az ORFK körözési osztályának vezetője lapunknak elmondta: szeptember 25-én öszszesen 27 052 személyi körözés volt hatályban, ebből 4496-ot rendeltek el eltűnés miatt. Eltűnés miatt a 14 és 18 év közti korosztályból 265 fiút és 257 lányt köröznek, tizennégy év alatt 157 fiút és 129 lányt. A tavalyi évben összesen 9730 körözést adtak ki eltűnés miatt, és – az elrendelési idejétől függetlenül – 9176-ot szüntettek meg.– Az Országos Rendőr-főkapitányságra tavaly 5419 bejelentés érkezett eltűnt 18 éven aluli gyermekekről; december 31-ig ebből 4742-t talált meg a rendőrség, s mintegy 700-at továbbra is keresett – tudtuk meg Gach Noémi alezredestől, a megelőzési osztály vezetőjétől. Az eltűnt kiskorúak száma évek óta az ötezres határ körül mozog. Az alezredes hangsúlyozta: a rendőrség csupán a bejelentések számát rögzíti, ami nem azonos az eltűntnek számító gyermekek számával, hiszen akad olyan kiskorú is, akinek eltűnését szülei évente négyszer-ötször is bejelentik.Az osztályvezető elmondása szerint az esetek túlnyomó részében nem klasszikus eltűnésekről van szó – azok a gyerekek máig sem kerültek elő. Jellemzőbb az elcsavargás, „világgá menetel”, s a kis szökevények ilyenkor egy-két héten belül elő is kerülnek. Előfordul, hogy a kiskorúak bizonyítványosztás idején el-elmaradnak otthonról – félnek érdemjegyeik otthoni következményeitől –, de Gach Noémi szerint az eltűnések száma a nyári hónapokban emelkedik meg igazán. Ilyenkor könnyebb szállást találni, s lehetőség nyílik akár a szabadban éjszakázásra is. Az elbolyongások kiváltó okaira nincs teljes rálátás, legfeljebb akkor, ha rendőrség találja meg a gyerekeket. Az indítékok közül elsősorban a családi és vagyoni helyzet jöhet szóba, mégpedig mindkét véglet: a túlzott szigor és a túlzott engedékenység egyaránt problémát okozhat, mint ahogy az is, ha valamelyik szülő túl sok, illetve túl kevés pénzt ad gyermekének.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.