Emberarcú történelem

Kukorelly Endre történelemkönyvet adott közre, amely Vörösmarty Mihály egyik kiseposza nyomán, némi módosítással, a Rom címet kapta. A szöveg beszélt nyelvi, kukorellys stílusban mondja el „a rendszer” történetét. Az egyik történetét. Vannak hasonló történeteik a szocializmus időszakából – megéltek és olvasottak – azoknak, akik éltek hosszabb-rövidebb ideig ebben az érában, és ezekből áll össze kinek-kinek a magántörténelme. „Mindenki a saját filmjét forgatja” – írja Kukorelly, vagyis mindenki a saját történetét mondja el. De amint elmondja, már sokak története, történelem.A könyv alcíme felettébb furcsán hangzik: A szovjetónió története. A sorból dőlttel kiemelve két betű: az s és az ó. Só, vagyis – vélhetően – show. A szocialista-kommunista rendszer show-jának rövid története ez a huszonkét fejezetből (meg egy kódából) és a fejezetekhez kapcsolódó jegyzetekből álló könyvecske.A szövegek összerendezése „romos” a szó romantikus értelmében. A fejezetek naplószerűek, keletkezési idejük jelölt, de nem haladnak időrendben. A könyvben nincsenek időrendi sorrendben elbeszélt események, és nincsenek megválaszolhatatlan miértek sem. „Töredékekből” áll, a fejezetek emblematikus történetekre épülnek. Nem novelláskötet, nem is regény, hanem történelmi szépirodalom e könyvecske. A szerző a történész jegyzetelési stratégiáját alkalmazza, ha bevallottan nem is a kutató alaposságával. E gesztus ironikus is lehetne, ha a jegyzetekben nem lennének helyenként pontos hivatkozások, ha nem folytatódna a főszöveg a jegyzetek között, és ha nem lenne speciálisan válogatva a hivatkozási anyag. Kiválasztódtak ezek a szövegek, letisztult egy szövegben a rendszer. Nagyon fontos, hogy így legyen. A letisztulás nem jelent felejtést, sem újraértelmezést. Szövegbéli emlékezést jelent és értelmezést.Kukorelly Endre kötete szomorú magántörténelem is. Nem ebben a bizonyos korszakban élt családtörténet (bár az is), hanem a történelem vizsgálata egy nem történész, nem politikus elme által. Memoárirodalom és politikaetikai esszékötet. Nem politizáló, inkább gondolkodó szöveg egy rezsimről, amelytől még csak és már több mint egy évtizednyire kerültünk. A szöveg narrációja szerint: „Úgysem lehet elmesélni. Pont azért igyekszem, aztán majd ettől az igyekezettől ezt-azt elmond helyettem a nyelv.” Ez a sajátosan alkalmazott nyelvfilozófiai kitétel elsősorban azt a problémát boncolgatja a szövegben, mi is a történelem. Az lesz a történelem, ami a könyvekbe kerül, az utókornak legalábbis. Vannak adatok, számszerűségek, események, egyre fogyó számú szemtanú – és néhány ember, aki a látottak, hallottak, megéltek, tanultak és a számok alapján szöveget hoz létre. Ezek egy részében nagyon sok lesz a számadat, helyszínek nevei sorakoznak majd, nevek garmadáját kell megjegyeznie az olvasónak. Ezek lesznek a tankönyvek, szakkönyvek. Tudósítások maradnak ezek államformáról, érdekekről, hadi eseményekről, kegyetlenkedésekről, kivégzésekről. De bármilyen romantikusan hatnak mostanság leírva, kimarad belőlük az ember, az egyes ember történelme, sorsa, élete. Holott már az általános iskola ötödik osztályában (még „a rendszerben”) a történelmet okító tanár néni beíratta velünk példásan vezetendő füzetünk első oldalára Hérodotosz mondatát: „A történelem az élet tanítómestere.”Végső soron Kukorelly Endre kötete egy különlegesen szerkesztett szöveggyűjtemény. A történelemről gondolkodókról és a történelem résztvevőiről. A történelemírás technikájáról. A történelemről való gondolkodásról ítélkezés nélkül, információk, benyomások, hangulatok, emlékek, olvasmányok alapján: emblematikus történetekből történelemmé romosulva. (Kukorelly Endre: Rom. A szovjetónió története. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2000. Ára: 1100 forint)