Hajrá, fiúk!

Férfiszemmel nézve még csodálatosabb a Csollány-féle olimpiai aranyérem, mert mi lett volna, ha kizárólag a lányok szállítják hazafele az elsőségeket, a legények pedig csak ott mozognak a háttérben, mint Béla a patyolatban.Hál’ Istennek viszont jött a Szilveszter és megmentette az innenső nem becsületét.Vegyük le a kalapunkat a gyűrűmágus előtt, fiúk.Engem egyébként odahaza ért a felmentő hír, mindjárt magamhoz is öleltem a Betyár kutyát (szintén kan), majd hosszan sírtunk, míg a Himnuszt játszották odaát.Nem akarok én itt ellentéteket gerjeszteni, de azért ez úgy lenne az igazi, hogy ötven-ötven százalék, nehogy családi viták robbanjanak ki a későbbiekben az éremelosztás révén.Természetesen butaságokat mondok, nekem az is borzasztóan tetszene, ha Kőbán Rita hozna haza egy talicska aranyat, akár a fiúk rovására is, bár őértük szintén rettenetesen szorítok (Betyárral együtt), hadd ne kelljen itt érvelnem.Mégis. A miheztartás végett az lenne a legjobb, ha a fiúk is felzárkóznának a lányok mögé – esetleg együtt, kézenfogva mutatnák meg a nagyvilágnak, hogy hol lakozik a hazai Atyaúristen.(Míg írom a dolgozatot, egyvégtében megy a televízió, mindenféle erős, izmos leányok és fiúk vetélkednek egymással, a kalapácsvetők kalapácsokat hajigálnak, a futók szaladnak, a tornászok meg ott puszilgatják egymást a szőnyeg szélén.)Meg himnuszokat játszanak, zászlókat vonnak fölfele, az érintettek pedig – kicsit szégyenlősen – sírnak.Sírni szeretnénk mi is.És én már nem is bánom, de tényleg nem, akár leányok ríkatnak meg, akár legények, csak hadd zokoghassak már, hadd nézzem azt a csodálatos magyar zászlót, amit sem megunni, sem elfelejteni nem lehet.Hajrá, magyarok!