Napi sajtószemle

2000. 09. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

The International Herald TribuneA Prágában és Seattle-ben az IMF és a Világbank ellen tüntetők éppen azt nem értik, hogy már győztek – írja cikkében William Pfaff. A neves elemző a nemzetközi napilapban kifejti: a Clinton-adminisztráció első hivatali idejében elindított globalizációs program – amely a gazdaság országos irányításának, a gazdasági dereguláció és a piaci nyitás (a nemzeti iparvállalatok kivásárlását lehetővé tevő) nyugati normáit próbálta másokra kényszeríteni, több súlyos csatát is elvesztett. Az első az ázsiai gazdasági válság volt, a második kudarcot akkor könyvelhette el, amikor másfél évvel ezelőtt az OECD kénytelen volt meghátrálni és feladni terveit a multilaterális befektetési egyezmény (MIA) bevezetésére, amely megállapodás lehetővé tette volna, hogy a multinacionális nagyvállalatok beperelhessék a tevékenységüket környezetvédelmi, munkaügyi és más szabályozással gátló kormányokat. A következő vereség Seattle volt, ahol az utca kikényszerítette akaratát. „A globalizációs modell már nem kikezdhetetlen nyugati ortodoxia” – összegez Pfaff, aki rámutat: a Világbank és az IMF belül is megosztott, és a globális gazdaságpolitikában eddig tapasztalható konszenzus szertefoszlott.The TimesAz eurótól mindeddig magukat távol tartó britek konzervatív sajtója elégedetten nyugtázta tegnap a dán népszavazás fejleményeit. A The Times azt elemzi, miképpen vezetett az egységes valutára adott dán elutasító válaszhoz az a mód, ahogy Dánia öt vezető politikai pártja, a szakszervezeti kiskirályok és a média egyszerre próbálta belésulykolni a függetlenségükre kényes dánokba: szavazzanak igennel.Az európai szuperállamtól való félelmeket csak erősítette az Ausztria-ellenes szankciók meghozatala – mutat rá a lap, hangsúlyozva: a dánok nem kedvelik Jörg Haidert, ám élesen ellenzik azt, ahogy egy kis állam belügyeibe beavatkoztak.Az „igen” tábor esélyeit tovább rontotta az a tény, hogy az eurózónán kívül lévő dán gazdaság kimagasló eredményeket produkál, valamint az az általánossá váló meggyőződés, hogy politikusaik öt egymást követő referendumon eltitkolták választóik elől az EU igazi természetét. Az eurónak a napokban kicsúcsosodó válsága pedig nyilvánvalóan nem használt a csatlakozás ügyének.The Daily TelegraphGyőztek az anarchisták és a korhelyek címmel közöl írást az ügyről a lap. Ambrose Evans-Pirtchard persze nem azért adta ezt a meglepő címet, mert nem tetszik neki az eredmény. Mint ironikusan megjegyzi: a felelősség összes erői az „igen” mellett sorakoztak fel, míg az anarchisták, a harcos környezetvédők és a korhelyek a másikon. „A dánok nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy arcul csapják az elitet” – fogalmaz Pritchard, idézve egy szavazót, aki kifejtette: „Már 1000 éve nemzetté váltunk, és nem akarjuk, hogy Prodi úr mondja meg, mit lehet és mit nem Dániában.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.