Schuster újra Innsbruckban

N. S. (Pozsony)
2000. 09. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kassáról Pozsonyt érintve újra Innsbruckba szállították tegnap Rudolf Schuster szlovák államfőt, hogy az osztrák orvosok október 3-án elvégezzék rajta a vastagbél-perforációval kapcsolatos utolsó műtétet. Schuster államfőt elnöki irodája három tagja is elkísérte, mert előreláthatólag háromhetes ausztriai tartózkodása idejére nem adja át jogkörei gyakorlását a kormányfőnek és a házelnöknek, végig maga szeretné ellátni feladatait.Tegnap Dunaszerdahelyen ülésezett a Magyar Koalíció Pártja országos önkormányzati tanácsa is. A fórum résztvevői megerősítették, hogy Szlovákiában vissza kell állítani az olyan történelmi járásokat, mint például Somorja, Ipolyság, Tornaalja, Szepsi, Királyhelmec, amelyek már az előző században is járási székhelyek voltak.Ugyancsak kiálltak állásfoglalásukban a magyar kommunális politikusok amellett, hogy a magyarok által lakott vidékeken a nemzetközi dokumentumoknak és a szlovák– magyar alapszerződésnek megfelelően olyan megyék alakuljanak ki, amelyek területén nem csökken a magyarság aránya. A dél-szlovákiai régiót ennek értelmében három részre javasolják felosztani úgy, hogy a Duna és az Ipoly mentén meglévő hat járás egy megyét alkosson, s ebben élnének többségben a magyarok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.