Szó-tánc

Álmatlanul telik az éjszaka jó része. Hogy ebben milyen szerepe van az olimpiának, csak sejtem. Az ember talán intenzívebben él, mint egyébként. Az álmatlanul töltött éjszakákon olykor beszélgetek hajdani barátommal, Feleki Lászlóval, aki már több mint tíz éve nincs közöttünk.– Vajon az olümposzi istenek mennyire figyelik a versenyeket? – kérdeztem.– Sajnos, az istenek fokozatosan kiszorulnak mindenhonnan – felelte –, kivéve persze a költészetet és az emberi indulatokat.– Egyszer azt mondtad nekem, hogy két eszményképed volt: Karinthy Frigyes és Orth György. Karinthy hogyan vélekedett volna az olimpia jövőjéről?– Ő már régen előre látta a jövőt; egy helyütt azt írta: a XXX. században nem gyorsasági, hanem lassúgási versenyeket fognak rendezni, és az győz, aki a leglassabban esik le a 12. emeletről.– Ez tipikus Karinthy, ráismerek. Mi a véleményed arról, hogy a győztesek nagy pénzjutalmakat kapnak?– A pénznek nincs szaga, legföljebb annak, akinek nincs pénze.– Valahol azt írtad, hogy szavakkal, számokkal bármit, és bármikor az ellenkezőjét is ki lehet fejezni.– Egy kivétel van: a sport. Ezért is hihetetlenül nagy az ereje az olimpiának.– És mit szólsz ahhoz, amikor elszabadul a pokol?– Ez egy ismert szókép. Az olimpián inkább a mennyország szabadul el. Mégis, nincs diadalmasabb érzés, mint a kudarcot túlélni.– Én nagyon sajnálom azokat a versenyzőket, akik hajszállal maradtak le az aranyéremről.– Igen, csak az a vég, csak azt tudnánk feledni.– Néhányan nagy szájjal érkeztek, aztán leégtek...– Illett volna egy kicsit szerényebbnek lenniük. Mikor magyarázza meg egy új Kopernikusz nekik, hogy nem körülöttük forog a világ.– Na és Gebre, a „kis nagy ember”, a 10 000 méter etióp győztese, aki kilenc századdal előzte meg a célban a kenyai futót?– Aki nem az Olümposzról jön, nehezen hiszi el, hogy odatalálhat. De Gebre onnan jött, és oda is tért vissza. Akár egy csodatevő manó Liliputból.