A Malév várhatóan veszteséges lesz

Putsay Gábor
2000. 10. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Év végére a magas üzemanyagárak, valamint a dollár erősödése miatt várhatóan veszteséges lesz a Malév, annak ellenére, hogy 2000 első nyolc hónapjának üzleti eredményei a terveknek megfelelően alakultak – nyilatkozta tegnap Kovács Ferenc, a Malév Rt. vezérigazgatója. Augusztus végéig a Malév 1999-hez képest kétszer annyit, közel 12 milliárd forintot költött kerozinvásárlásra. A társaság jelenleg 320 dollárt fizet tonnánként a repülőgép-üzemanyagért, ami csaknem 100 százalékos növekedést jelent a januári költségekhez képest – tette hozzá a vezérigazgató. A Malév gazdálkodását az üzemanyagárhoz hasonlóan az amerikai fizetőeszköz erősödése is nehezíti, mivel a társaság költségei – szemben a bevételekkel – döntően dollárelszámolásúak.Jövő év márciusától megváltozik a Malév flottájának összetétele, ami egyben a kiadásokat is csökkenti. A társaság idén novemberben megválik a korszerűtlen Boeing 737-200-as típustól, 2001. március végén pedig leselejtezik a hat TU–154-est. Ezek helyett négy Boeing 737-400-as típust szereznek be – kettőt a charterforgalom lebonyolítására –, így alacsonyabbak lesznek az üzemeltetési költségek is. A Malév jövő év márciusától három típuscsaládot – Boeing 767, B–737 és Fokker–70 – üzemeltet. Augusztus végéig a 4400 menetrend szerinti járaton 1,5 millió utast szállított a Malév, ami 9,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A menetrend szerinti forgalomból származó bevételek 22,5 százalékkal növekedtek, a Malév áruszállítási – Air Cargo – eredményei pedig 40 százalékkal haladták meg az elmúlt év hasonló időszakáét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.