Analógért digitális

VAMÁ
2000. 10. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Cserét ajánl a Matáv azoknak, akik hajlandók meglévô fôvonalukról lemondani egy integrált digitális elôfizetôi, röviden ISDN-vonalért. Hirdetik a sajtóban, küldik a röplapot róla a számla mellé, ügynökeik felhívják az embert, hogy ecseteljék az ISDN elônyeit. Aki ki tudja használni a két fôvonalat – mert a dologban ez látszik a legvonzóbbbnak –, ráadásul összességében alacsonyabb elôfizetési díjért, annak nyilvánvalóan megéri. Mégis, mielôtt belevágunk, érdemes számolgatni, gondolkodni, utánanézni a lehetôségeknek. Alább néhány fontos, laikusnak, még az újságíró számára is nehezebben megszerezhetô információt próbálunk megosztani olvasóinkkal. Amit itt olvasnak, annak túlnyomó részét a Matáv 1212 számon hívható ügyfélszolgálatától tudtuk meg, több ülésben. (A hívás díjtalan, viszont magnóra rögzítik.)Az ISDN-nek a kedvezményesen megszerezhetô változata a kétvonalas BR-1. A kétvonalasság azt jelenti, hogy a vonalon két, egyenként 64 bit/másodperc sebességû adatátviteli csatorna van, és egy jóval lassabb jelcsatorna. A két adatcsatornán folyhat párhuzamosan két telefonbeszélgetés, de folyhat dupla sebességû adatátvitel is (szaknyelven ilyenkor egyesítik a két csatornát). Ennek megfelelôen az ISDN-vonalhoz eleve két hívószám tartozik. Ahol ez lehetséges, ott csere után egyikük a régi analóg szám. A gyors adatkapcsolaton folyhat az internetezés, de használható például két ISDN-állomás közötti képtelefonálásra is.Nem közvetlenül a meglévô dugaljba érkezik az ISDN-kábel, hanem egy kis átalakító dobozba, az úgynevezett NT-be, ami Network Terminalt, hálózati végpontot jelent.E pillanatban a Matáv háromféle NT szerelését vállalja, ezek mindegyikéhez másféle ajánlat tartozik. Az alapváltozaton két ISDN-dugalj van, ahova ISDN telefonkészüléket vagy számítógépbe szerelt ISDN-kártyát csatlakoztathatunk. A bôvített NT-n két digitális és két analóg dugalj van, akinél ilyet szerelnek fel, az ide dughatja be a régi telefonkészülékét, ha továbbra is használni akarja. Ez a két ISDN-vonal kényelmének kihasználásához nyilván praktikusabb, mint két ISDN-telefont vásárolni. De ide kötheti be a meglévô faxkészülékét az, aki nem akar ISDN távmásolóra költeni.A harmadik fajta NT-ben van egy külön kártya, egy kis számítógép, ami az analóg modemet emulálja. Ha az analóg telefondugaljba kötjük a meglévô modemet, és azon internetezünk, a sebesség a régi marad, nem egyesül a két csatorna. Ebben az NT-ben igen. A kimenetet ugyanúgy a számítógép soros bemenetéhez kapcsolhatjuk, mint az analóg modemét, de gyorsabb lesz az adatátvitel, eléri a 110 kilobit/másodperc sebességet is. Ennél már csak az lehet gyorsabb, ha a számítógépbe szerelt ISDN-kártyát csatlakoztatja az ember az NT-n lévô ISDN dugaljba. Jó tudni még azt is, hogy az NT-dobozba szerelt modemet csak egy erre a célra fejlesztett PC-s faxprogram tudja kezelni, akinek tehát van valamilyen távmásoló program a számítógépében, azt áttérés után elfelejtheti.Nézzük ezután, hogy milyen akciós ajánlatok vannak: ISDN-vonal, két ISDN-csatlakozóhelyes NT-dobozzal, két hívószámmal és egy darab ISDN-telefonnal 19900 forintért. Ez a megoldás azonnali kiegészítô beruházást igényel. Vehetünk hozzá analóg ISDN-adaptert vagy még egy ISDN-telefont, esetleg ISDN-kártyát a számítógépbe, illetve – ha volt – a régi távmásoló helyett egy ISDN-távmásolót. Adapter nélkül a régi üzenetrögzítô sem használható tovább.ISDN-vonal két ISDN- és két analóg csatlakozóhelyes és ISDN-modemes NT-dobozzal és három hívószámmal 19900 forintért. A harmadik hívószámért már havidíjat kell fizetni, háromszáz forintot.ISDN-vonal két ISDN- és két analóg csatlakozóhelyes NT-dobozzal és egy ISDN-telefonnal, valamint egy tízezer forintos telefonutalvánnyal. Ez – a többinél körülbelül ötven százalékkal drágább – csomag tûnik a leggazdaságosabbnak, hiszen valamennyi meglévô analóg készülékünk továbbra is használható marad vele.Végül aki nem akar – vagy nem áll módjában – analóg vonalat becserélni, az most 30000 forint belépési díj fejében vehet részt ezekben az akciókban, annyiért válthatja meg a lemondást. Érezhetô, hogy mindent megtesz a Matáv azért, hogy kihasználja a kiépített ISDN-kapacitást. Ebben a helyzetben mindenkinek érdemes végiggondolnia, milyen elônyökkel járhat számára az ISDN, illetve felkészülnie az elsô ISDN-hívást követô idôszakra, amikor már élhet a lehetôségekkel. Például azzal, hogy azonnal átállítja a tarifát a Mindenkinek csomagra, hogy aztán este hat és reggel hat óra között folyamatosan internetezhessen – míg a másik számon a gyerekei beszélgetnek a barátaikkal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.