Az Állami Számvevőszék jelentése szerint nem volt hatékony a Magyar Távirati Iroda Rt. (MTI) tavalyi gazdálkodása az eszközök beszerzése, a vállalkozási szerződésekre kifizetett költségek, a bartermegállapodások, a médiaszerződések, a befektetések és a követelések kezelése terén.A hírügynökség 1999-ben 1701,9 millió forint saját bevétel, 1277 millió forint költségvetési támogatás mellett 105 millió forint mérleg szerinti eredményt ért el. Az MTI üzleti eredménye tavaly 28,3 millió forint volt, negyede az előző évinek, s alatta maradt az 50,1 millió forintos tervnek.Egy 1997-es kormányhatározat alapján az MTI 195 millió forintos támogatásban részesült a létszámleépítés támogatása és a minőségi munkaerőcserék végrehajtása céljából, ebből tavaly 70,2 millió forintot át is utaltak. Az ÁSZ megállapítása szerint a cég vezetése nem készített létszámleépítési tervet, sem a felhasználásra vonatkozó koncepciót. Leszögezik: az MTI felhasználta a céltámogatást a létszámleépítés finanszírozására, ám a vállalkozó szerződések miatt nem csökkentek a személyi jellegű kiadások. Nem határozták meg a túlórák és a hétvégi ügyeletek esetében a műszak időtartamát és a műszakban ténylegesen ledolgozott idő ellenőrzését. Az rt. a tervezettet meghaladó költségmegtakarítást ért el részben a megszorító intézkedések, részben a tervezettnél alacsonyabb távközlési díjemelések miatt – szerepel a jelentésben.A külső ügyvédek részére kifizetett megbízási díj az előző évihez képest 85 százalékkal nőtt. Az ÁSZ leszögezi: az MTI által kötött vállalkozói szerződések jogi és tartalmi szempontból hiányosak, az elvégzendő feladatokat pontatlanul határozták meg, mennyiségüket nem rögzítették, és megoldatlan a teljesítések számonkérhetősége.Az MTI Rt. öt társaságban rendelkezik többségi, illetve kisebbségi tulajdonnal, s az MTI ECO Kft. kivételével az egyes cégek gazdálkodása független az anyacégétől. Az ÁSZ-jelentésben foglaltak szerint a befektetések nem biztosítanak hozamot az MTI számára, sőt az, hogy az MTI Fotó Kft. nem fizet bérleti díjat az általa használt ingatlanért, bevételkiesést okoz. Az ÁSZ javaslata egyebek mellett az, hogy az rt. elnöke fontolja meg a bartermegállapodások megszüntetésének lehetőségét, és vizsgáltassa át a médiával kötött szolgáltatási szerződések tartalmát, s dolgoztasson ki egységes árképzési elveket. Megfontolásra ajánlják, hogy a kormány határolja el a Tulajdonosi Tanácsadó Testület működési költségeit az MTI támogatásától a költségvetésben.Az rt. a korábbi ÁSZ-ellenőrzés megállapításait és ajánlásait figyelembe vette – állapítja meg a jelentés.
Elon Musk is üzent a londoni tüntetés résztvevőinek + videó
