Nagyértékű autók ellopására szakosodott autótolvajbandát vett őrizetbe a kiskunfélegyházi rendőrség. A békéscsabai 25 éves Ö. K. két társával, zárkihúzás módszerével akart kinyitni egy több mint négymillió forintot érő Volkswagen Passat gépkocsit. Miután észrevették, hogy egy rendőrjárőr közeledik, megpróbáltak elmenekülni.A tetten ért autótolvajok egyikének kezében fémes tárgy villant. A rendőr attól tartva, hogy megtámadják, önvédelmi szándékkal csőre húzta a fegyverét. Miközben üldözte a bandatagokat, egy eldobott műanyag üdítős palackon megcsúszott és elesett. Fegyvere egymás után kétszer elsült, de a pisztolyt függőleges helyzetben tartotta, a lövedékek így az ég felé repültek.Szerencsére személyi sérülés nem történt, az egyik bandatagot, Ö. K.-t sikerült elfogni és őrizetbe venni. Két társa elmenekült. A nyomozók Ö. K. kihallgatását követően a gyanúsítottak egyikének kiskunhalasi garázsában házkutatást tartottak, ahol egy lopott Volkswagen Golfot találtak, amelyet a napokban Budapestről tulajdonítottak el. Itt elfogták a másik bandatagot, a 32 éves fővárosi Cs. Lászlót.Harmadik társukat, P. Zoltánt nagy erőkkel keresi a rendőrség, országos körözést adtak ki ellene.
Zelenszkij: a leghatékonyabb szankciók az orosz olajfinomítókban okozott tüzek
