Az osztrák watergate

Darányi Júlia (Bécs)
2000. 10. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Osztrák könyvesboltok a kirakatban kínálják azt a színes fedőlapú kiadványt, amely a háború utáni idők eddigi legnagyobb politikai botrányát váltotta ki az európai béke szigetén. Az ügyet, amelyet „osztrák watergate” vagy „adatgate” néven emlegetnek, egy rendőr, az Osztrák Szabadságpárt rendőrszakszervezetének vezetője robbantotta ki. Az exrendőr nem kevesebbet állított, mint hogy a szabadságpárt vezetői éveken át kiszolgálták magukat a belügyminisztérium adattarából, és politikai ellenfeleikről, más nézeteket valló közéleti személyiségekről, művészekről adatokat gyűjtöttek. Josef Kleindienst könyve azóta borsos ára ellenére bestseller lett, ő maga pedig a „köztársaság vádlója” nevét hordozza.A legutóbbi jelentés szerint az adatgate felgöngyölítésére létrehozott „rendkívüli vizsgálóbizottság” iratanyagában máris nagyon-nagyon sok név szerepel, és a vizsgálat legalább az év végéig elhúzódik. Az első nyomozati eredményeket a múlt héten tették közzé: ezek szerint Dieter Böhmdorfer igazságügy-miniszter, korábban a szabadságpárt ügyvédjeként illegálisan beszerzett adatokat használt fel az általa képviselt perekben. A hír azzal egészült ki, hogy az államügyészség vizsgálatot indított Jörg Haider karintiai tartományi vezető, Ewald Stadler tartományi tanácsos ellen, illetve három FPÖ-vezető ellen kezdeményezte az immunitás feloldását. Egyikük Hilmar Kabas, az FPÖ bécsi vezetője, akinek nagy szerepe lehet a márciusi bécsi helyhatósági választások kimenetelében. Az FPÖ részéről Jörg Haider visszautasította a vádakat, kimelve, hogy ő tisztának érzi magát ebben az ügyben, és véleménye szerint titkosszolgálati vizsgálódások éppen ellene folytak az elmúlt években. Egy sajtókonferencián rámutatott, hogy több száz alkalommal tudakozódtak az elmúlt években az ő személyes adó- és más ügyei iránt, de soha semmit nem találtak. Mint mondta, senkit nem bízott meg titkos adatok megszerzésével, mindent a lakossági forrásokból tudott meg. Ugyanakkor Haider elállt attól a korábbi követelésétől, hogy indítsanak parlamenti vizsgálatot az ügyben: úgy vélte, a rendkívüli vizsgálóbizottság munkája elegendő. Hilmar Kabas bécsi FPÖ-vezető az osztrák televízióban kifejtette, ő maga kéri immunitásának megszüntetését, és reméli, hogy az ügyben a vizsgálat alapos lesz és minél előbb befejeződik.Tegnap az osztrák parlamentben az ügyben a zöldek bizalmatlansági indítványt terjesztettek elő – immár harmadszor – Dieter Böhmdorfer igazságügy-miniszter ellen. Böhmdorfer azzal védekezett, hogy a dokumentumokat ügyfelétől kapta, s nem érdeklődött eredetük felől. A botrány ügyében egyébként a független ügyészség nyomoz, de a miniszternek utasítási joga van az ügyészséget illetően. Az sem növelte a miniszter ázsióját, hogy kijelentette: szerinte Haider minden gyanú felett áll.Megfigyelők szerint a jelenlegi helyzetben az ÖVP a hideg távolságtartás politikáját folytatja, Schüssel keveset szól hozzá az FPÖ körüli témákhoz, vagyis mintegy kívülről szemléli, hogyan „vergődik az FPÖ a botrányok szövevényében”. A stájerországi választások óta az ÖVP hűvös távolságtartással, a hatalom biztos tudatában politizál – írják a lapelemzések.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.