Bővül a GVH jogköre

Hunyor Erna
2000. 10. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elkészült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által javasolt, a versenytörvény módosításáról szóló törvénytervezet, melyet a gazdasági élet változásai és az EU-jogharmonizáció indokolt – nyilatkozta lapunknak Tóth Tihamér, a GVH szakmai tanácsadója.Hangsúlyozta: erre azért volt szükség, mert így hatékonyabbá válhat a GVH működése és a fogyasztói érdekek érvényesítése. A törvénytervezet lehetőséget adna ágazati vizsgálatok lefolytatására, amelyek bővíthetik a hivatal informálódási lehetőségeit, így nem csupán a piac szereplőinek jelzései alapján, a cégek együttműködési készségére hagyatkozva folytathatják eljárásaikat. Versenyfelügyeleti vizsgálat kivételével ugyanis az érintett cégek üzleti titokra hivatkozva megtagadhatták az adatszolgáltatást. A tervezet szerint kötelesek lesznek információt szolgáltatni a versenyhivatalnak.Tóth Tihamér kiemelte, hogy helyszíni vizsgálat esetén a cég képviselőjének engedélye nélkül is módja lesz a GVH-nak előzetes bejelentkezés nélkül házkutatást tartania. Ez a vizsgálat kiterjedhet magánlakásra is. A tervezetben javasolták – a titkos kartellek feltárása érdekében –, hogy azok, akik terhelő bizonyítékkal rendelkeznek kartellek létezéséről, azok a rendőrségi vádalkuhoz hasonlóan – érintettség esetén – kedvezményes elbírálásban részesülhessenek, így téve érdekeltté a kartelltagokat a versenykorlátozó módszerek feltárásában.Lényeges változás lehet az is – mondta Tóth Tihamér –, hogy amennyiben a GVH bírságot szab ki a vizsgált társaságra, ám az fellebbez, akkor is fizetnie kell. Eddig ugyanis a végzés jogerőre emelkedéséig öt év is eltelhetett, s csak azután fizetett a megbírságolt cég. Az így nyert idő alatt azonban a társaságok olykor a bizonyítékokat is eltüntették. A tervezet szerint emelkedik a versenyfelügyeleti eljárás akadályozása miatt kiszabható bírság összege is, az eddigi 10 ezerről 50 ezer forintra. Az érdemi bírság összegét maximalizálták, azt az elmarasztalt vállalkozás nettó éves árbevételének 10 százalékában határozták meg. Továbbá a versenytanács a jogsértés megszüntetése érdekében meghatározott kötelezettségeket is előírhat majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.