Hamisan tanúskodott a főpolgármester a metróper tárgyalásán, amikor azt állította, hogy már elkészült a 4-es metró beruházási célokmánya. Ez a dokumentum ugyanis nem létezik – jelentette ki Juharos Róbert fideszes fővárosi képviselő. A bírósági tárgyalás jegyzőkönyvéből idézve Juharos közölte: a főpolgármester a bíró kérdésére elmondta, hogy a beruházási célokmányt egy külső iroda dolgozta ki. Az okmány azonban a mai napig nem készült el. – Ezért abszurd a Fővárosi Bíróság múlt heti ítélete, hiszen a költségvetési támogatás csak a célokmány alapján ítélhető meg – mondta a városatya. Juharos úgy fogalmazott: „Demszky Gábor vagy tévedett, vagy hazudott, amikor a célokmányról beszélt, márpedig a bíróság erre a kijelentésre is alapozta ítéletét.”Mint ismert, a metróperben a múlt héten hozott elsőfokú, egyelőre nem jogerős ítéletet a Fővárosi Bíróság: ebben összesen 26,5 milliárd forint megfizetésére kötelezte a magyar államot. Juharos kijelentette azt is: a bíróság a tárgyalás során számos súlyos eljárási hibát vétett. Így megengedhetetlen az, hogy a főpolgármester tanúvallomásából hiányzik másfél óra, mert kifogyott a szalag a magnóból. Emellett az eljárás elején a bíróság két pert egyesített, ám ez csak az indoklásból derül ki, magából az ítéletből nem. Juharos szerint a bíró az ítéletben kártérítésre kötelezte az államot, holott a per tárgya a szerződés teljesítése volt. Kártérítés esetén a per nyertese a megítélt pénzt bármire elköltheti, míg a szerződés teljesítésére megítélt pénz csak a megállapodásban megjelölt célra fordítható.Juharos szerint mindezek mellett Demszky Gábor nem a közgyűlési meghatalmazással egyező tartalmú szerződést írt alá Medgyessy Péter pénzügyminiszterrel. A közgyűlés ugyanis csak a háttérgarancia-megállapodás aláírásával bízta meg a főpolgármestert. A szerződésben a miniszter 314 millió ECU hitel felvételére vállalta az állami garanciát. A megállapodás tartalmaz egy olyan pontot is, amelynek értelmében az ezen felül esetleg felmerülő további hitelekben már nem vállal szerepet a kormányzat. Juharos Róbert kijelentette: ezzel Demszky Gábor a közgyűlés felhatalmazása nélkül indokolatlan terheket rótt a budapestiek vállára.
Deák Dániel: Rocksztárként fogadták Orbán Viktort
