Döntésre vár a Mehib

Czövek Olivér
2000. 10. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Esetenként már vállalkozik a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. (Mehib) jugoszláviai ügyletek biztosítására – ismertette lapunkkal az igazgatóság múlt heti döntését Szakács Tibor vezérigazgató-helyettes. Hozzátette: további előrelépést a magyar–jugoszláv kereskedelemben az jelentene, ha a kormány Jugoszláviára is kiterjesztené a délkelet-európai programot. A korábbi kormányhatározatot – mondta – valószínűleg néhány héten belül módosítják, és akkor jugoszláviai exportügyletekre is igénybe lehet venni a programra szánt 100 millió eurós hitelkeretet.Politikai, gazdasági okokból Jugoszlávia továbbra is erősen kockázatos országnak számít – szögezte le a vezérigazgató-helyettes. A helyzet azonban javult, hiszen a különböző témakörökre osztott embargó egyes részeit föloldották. Ahhoz, hogy biztosításokat köthessen a Mehib, az államilag támogatott áru és szolgáltatás exporthitelezésének kellene szabad utat kapnia. Jugoszlávia kockázati besorolásának módosításával az exporthitel-biztosító arról is határozott, hogy mostantól a nemzetgazdaságilag fontos, de nem viszontbiztosítható ügyleteket kellő mérlegelés után befogadhatja. A döntés óta eltelt rövid idő miatt érthetően eddig új, konkrét üzletet nem kötöttek exporthitelügylet biztosítására, de már fölvették a kapcsolatot azokkal a cégekkel, amelyek leginkább érintettek, és mások jelentkezésére is nyitottak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.