Legkorábban két hét múlva születhet megegyezés az egészségügyi dolgozók újabb bérjuttatásáról, miután a érdekképviseletek nem fogadták el az Egészségügyi Minisztérium javaslatát az első körből megmaradt 5,1 milliárd forint felosztásáról.A tárca azt javasolta, hogy az ágy mellett, három műszakban vagy ügyeleti rendszerben dolgozók juthassanak hozzá a pénzhez. Ez a 180 ezer egészségügyiből 60 ezret érintene, ők így lapunk számításai szerint bruttó 62 500 forintot kapnának. A legnagyobb ágazati szakszervezet, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete viszont azt javasolta: a miniszter eredeti bejelentésének megfelelően minden dolgozó a munkáltatói terhekkel együtt 100 ezer forinthoz, vagyis bruttó 67 ezer forinthoz juthasson hozzá. Az első körből részesülők bérjuttatását erre az összegre kellene kiegészíteni. Ehhez azonban az összességében 15 milliárd forintos keretet újabb három milliárd forinttal meg kellene toldani, amire Gógl Árpád egészségügyi miniszter nem lát lehetőséget.A többi szakszervezet és a Magyar Orvosi Kamara úgy véli, a bérjuttatás első köréből kimaradóknak is meg kellene kapniuk az egy havi alapilletményüknek megfelelő összeget, és az ez után megmaradó pénzt kellene felosztani a három műszakban dolgozók között. A kimaradók között voltak egyebek mellett a területi ellátási kötelezettséggel nem rendelkező háziorvosok és alkalmazottaik, a kórházakkal és nem a társadalombiztosítással szerződésben álló vállalkozók (például laborosok, röntgenesek, a tisztiorvosi szolgálatnál dolgozók). Gógl Árpád és a szakszervezetek egyetértettek abban, hogy a három hónapnál régebben betegek és a gyesen lévő egészségügyiek is kaphassanak a pénzből.Horváth Zsolt, a tárca politikai államtitkára arra figyelmeztetett: a túl szélesen meghúzott kör megvalósíthatatlan, mert egy több műszakban dolgozóra csak néhány ezer forint jutna. Gógl Árpád lapunknak azt mondta, a tárca a kivonuló egységeknél dolgozó mentősök, a három műszakot vállalók és a táppénzen, valamint gyesen lévőknek adandó bérjuttatást támogatja. Az egyeztetésen részt vevők „varázslatot” szeretnének az 5,1 milliárd forintból – fogalmazott.Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke szerint a jelenlegi helyzet azért állt elő, mert nem a 15 milliárd felosztása előtt, az első körben egyeztettek. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy a tárca a kétéves költségvetésről nem hívott össze ágazati érdekegyeztetést.A felek két hét múlva ülnek ismét tárgyalóasztalhoz, addig a tárca szakemberei kiszámítják, hányan tartoznak a szakszervezetek által javasolt körbe, és egy főre mekkora összeg jutna. Előzetesen azonban a minisztérium vezetői attól tartanak, az ezután megmaradó pénzből a három műszakban dolgozók számára csak megalázóan kis összeg jutna.
Kiderült, mire költené a Tisza a magyaroktól elvett többletadót
