Egyhetes őszi szünet?

Hanczár János
2000. 10. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Oktatási Minisztérium (OM) szándékai szerint jövőre egy hétig tart majd az őszi szünet. A tárca nem rendelkezett a mai és a holnapi napról, amelyeket az iskolák hozzácsatolhatnak a november elsejétől, azaz szerdától vasárnapig tartó pihenési időszakhoz, csupán egy lehetőségre hívta fel az iskolák figyelmét – jelentette ki Környei László, az OM közoktatásért felelős helyettes államtitkára. Ebben partnerük volt a Magyar Szülők Országos Egyesülete is.Visszajelzésekre hivatkozva a helyettes államtitkár elmondta: azért is örvendetes, hogy az iskolák nagyobb része igényli az egyhetes szünet bevezetését, mert a korábbi tanévkezdés miatt – amely lehetővé tette az őszi szünet beiktatását – sok támadás érte a minisztériumot. A megyéktől kért felmérések szerint az ország iskoláinak több mint felében a hét első két napján is szünetel a tanítást – jelezte Környei László.Az oktatási intézmények egy részében már eleve beiktatták az egyhetes pihenőt a munkatervbe: mára és holnapra továbbképzést vagy kirándulást szerveztek. Több iskola azonban úgy döntött, hogy csak a halottak napját követő két napon, csütörtökön és pénteken szünetel az oktatás. Ez utóbbiak közé tartozik a budapesti Szent Gellért Általános Iskola és Gimnázium. Varga Antal igazgatóhelyettes elmondta, hogy már nem akartak változtatni eredeti tervükön, de egyetértenek az egyhetes pihenő jövő évi bevezetésével.A fővárosi József Attila Gimnáziumban is hasonló a helyzet, Sarkadi Ildikó igazgatóhelyettes szerint érdemes lesz a kétnapos szünetet egy hétre bővíteni. Úgy véli, hogy Magyarországon még nincs igazi kultúrája a szabadidő helyes felhasználásának. A Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gimnáziuma és Szakközépiskolája előzőleg már igazgatói szünetként adta ki a két napot, ezért a tanulók már másodikától pihenhetnek. Cseh István igazgatóhelyettes is jónak tartja a tárca jövő évre vonatkozó elképzelését, ha az nem a nyár végi tanítási időszak meghosszabbítását jelenti. Lakatos Lászlóné, a szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskola igazgatóhelyettese elmondta, hogy már a javaslat előtt bevették munkatervükbe tanítás nélküli munkanapként a hét első két napját, ma diáknapot tartanak, holnap pedig továbbképzés lesz a pedagógusoknak.Egész héten zárva lesz a Budapesti Kosztolányi Dezső Általános Iskola és Gimnázium. Egyes osztályok tanulmányi kirándulásra mennek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.