Európai hajózási konvenció

Putsay Gábor
2000. 10. 03. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizennégy ország írta alá a budapesti konvenciót, amely egységesen szabályozza Európa-szerte a belvízi árufuvarozást. Mint ismeretes, a múlt hét elején összehívott diplomáciai konferenciának Budapest adott otthont, a tizennégy állam képviselője által tegnap aláírt konvenció lehetőséget nyújt arra, hogy az egymás belvizeit érintő nemzetközi forgalomban mind a fuvarozóknak, mind pedig a fuvaroztatóknak egységes kereskedelmi és jogi hátteret biztosítson. Manninger Jenő, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára elmondta: az egyezmény elfogadásával lehetővé válik, hogy az európai belvízi fuvarozás a kombinált fuvarozásokba szélesebb körben bekapcsolódjon, a munkamegosztás pedig a közlekedés és a kereskedelem fejlődését szolgálja. A közúti és a vasúti forgalom már eddig is szabályozott keretek között zajlott, a belvízi fuvarozás területén ennek hiánya jelentős bonyodalmakat okozott, a közlekedési ágazatok közötti együttműködés pedig sokszor elképzelhetetlen volt.A vízi fuvarozók és fuvaroztatók között e területen rendezetlen volt a viszony, a szolgáltatásokat és az ehhez kapcsolódó kötelezettségeket regionális szinten szabályozták. Az egységes jogviszony kidolgozása leginkább akkor vált sürgőssé, amikor megnyílt a Duna–Majna–Rajna csatorna, így kiszélesedett a vízi kereskedelem. Ezt megelőzően már a német és a holland hajósok kezdeményezték az egységes árufuvarozói szerződések megkötését, mindez azonban csak az Európa nyugati felében lévő vízi utakon rendezte volna a problémákat. A csatorna megnyitását követő években azonban teljesen megváltoztak a lehetőségek.Mint arról lapunkban már beszámoltunk, a Rajnai Hajózás Központi Bizottsága négy évvel ezelőtt hívta fel a kelet-közép és a nyugat-európai kormányok figyelmét, hogy vegyenek részt a fuvarozást elősegítő nemzetközi egyezmény tervezetének megalkotásában. A legfőbb pontokat tavaly a szlovéniai Mariborban fektették le, a végleges szöveget Budapesten írta alá tizennégy állam képviselője. A konvenció rendezi Európa egymástól távol eső pontjain is a fuvarozók és a megbízók közötti – például az áru átvételére, kirakodására, a határidőkre és szállítási formákra vonatkozó – jogviszonyt, kötelezettségeket és feladatokat.Manninger Jenő elmondta: a továbbiakban minden csatlakozni kívánó állam előtt nyitva áll a lehetőség az egyezmény aláírására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.