Feltartóztathatatlan a fővárosi privatizáció?

2000. 10. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egészségügyi miniszternek tetszik vagy nem tetszik, megcsináljuk – jelentette ki Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes a kórházi privatizációról tartott tegnapi egyeztetésen. A tervek szerint elsőként a Szent Margit Kórházat, és a Szent Imre Kórház pszichiátriai részlegét adnák el. A lépésre azért van szükség, mert a főpolgármester-helyettes szerint nem lehet tovább feltartóztatni a magánosítási törekvéseket.Ha nem tudsz egy folyamatot meggátolni, állj az élére – Szolnoki Andrea ezzel indokolta a kórházigazgatóknak tartott fórumon a főváros privatizációs stratégiájának elkészültét. A tervek szerint Budapest egyetlen kórházat sem ad át az államnak vagy kerületnek. Kilenc úgynevezett báziskórházat jelöltek ki, a Szent János, a Szent István, a Jahn Ferenc, az Uzsoki, a Péterfy, a Bajcsy-Zsilinszky, az újpesti és a Szent Imre továbbra is önkormányzati költségvetési keretben gazdálkodik tovább, itt csak a diagnosztikai egységek privatizációjára kerülhet sor.A szakkórházakat közhasznú társasági formában szeretnék tovább működtetni, ebbe a körbe a Schöpf-Merei anyavédelmi központot és a visegrádi gyógyintézetet sorolják. A száj- és fogbetegségek gyógyításával foglalkozó Központi Stomatológiai Intézet privatizálható, de csak teljes egészében, rendelőként nem. Az Egyesített Csecsemőotthon a gyermekvédelemhez kerül át. A gyermekkórházakat a tervek szerint közös közalapítványi formában működtetnék tovább. A főváros továbbra is négy sürgősségi centrummal számol: a budaiakat a Szent János, az észak-pestieket az újpesti, a közép-pestieket a Péterfy utcai, a dél-pestieket a Szent István Kórház látja el. A csepeli kórház ismét nehéz anyagi helyzetben van, ezért a megmentés érdekében ápolási intézménnyé szervezik át.Vörösné Bánk Judit, az egészségügyi bizottság szocialista elnök asszonya hangsúlyozta, a mostani alapelvek nem kőbe vésettek, és megvalósulásukig évek telhetnek el.Tirts Tamás, a fővárosi Fidesz– MDF–MKDSZ frakcióvezetője szerint a magánosítási elképzelésekről két éve hallgat a városvezetés, most nem lehet tudni, hogy Szolnoki Andrea mire alapozza kijelentéseit. – Egy biztos: eddig semmilyen szakmai testület nem tárgyalt az egészségügyi intézmények privatizációjáról. Addig nem lehet magánosításról beszélni, amíg tisztességesen nem vitatják meg a kérdést a különböző szakmai testületek – hangsúlyozta Tirts Tamás.– Eddig még fel sem merült, hogy a kórházakat akár részlegesen is privatizálná a városvezetés – közölte Zsinka László képviselő, az egészségügyi bizottság MIÉP-es tagja. Kifejtette: korábban arról volt szó, hogy októberben a bizottság elé terjesztik azt a javaslatot, amely az intézmények esetleges közhasznú társasággá alakulását elemzi. Ez azonban nem történt meg – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.