Elvetemült bűnbandát számolt fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A bűnözők két személyt megöltek, pénzt és értékpapírt is hamisítottak. Áldozataik egyikének elásott holttestét a minap találták meg a rendőrök. A csapat két vezére, a 26 éves G. György és a 28 éves B. László büntetlen előéletűek, noha többször is indult ellenük eljárás.G. György és B. László az utóbbi években idős, beteg, leépült emberek lakásainak megszerzésére specializálódott. 1999 augusztusában a 80 éves V. József házát szerezték meg úgy, hogy cserelakást ígértek érte az idős embernek. V. Józsefet elásott, mészbe ágyazott holttestét idén szeptember 26-án találták meg Jászágó közelében. Tavaly novemberben a rendőrök egy 46 éves budapesti nő elásott holttestét találták meg a Somogy megyei Heresznye egyik házának melléképülete alatt. Kiderült, hogy G. Viola budapesti lakását is meg akarták szerezni G. Györgyék, és szintén cserelakást ajánlottak neki. Ezután csalták Heresznyére, ahol végeztek vele. A megkínzott asszonyt élve temették el. Tavaly év végén a rendőrség elfogta a banda négy tagját: M. Györgyöt, H. Tamást, Sz. Ákost, és B. Lászlót. G. Györgyék a megszerzett ingatlanokat egy jelenleg szabadlábon védekező ügyvédnő közreműködésével íratták saját nevükre. A házakat később eladták, a pénzt a sértettek bankszámlájára utalták át. Meggyilkolásuk után kifosztották áldozataikat. Ebben közreműködött M. György, H. Tamás és Sz. Ákos. A nyomozás adatai szerint a gyilkosságokban G. Györggyel együtt B. László is részt vett. G. Györgyöt idén március 24-én egy fővárosi kórházban fogták el.Az ügy vizsgálata során kiderült, hogy Sz. Ákos ismeri az 1999 júniusában elkövetett Fő utcai gyilkosság tetteseit. A Fő utcában egy órásmestert fosztottak ki és öltek meg. A gyilkosságot a 31 éves F. Attila követte el a 32 éves E. Zsolttal közösen. Közeli kapcsolatban álltak Sz. Ákossal. H. Tamás révén a rendőrség eljutott egy pénzjegy- és értékpapír-hamisító nyomdához is, ahol OTP-értékjegyeket és Hungária-közraktárjegyeket hamisítottak, ám e csapat vezetőjének, a 47 éves P. Józsefnek és társainak, E. Zsoltnak és O. Imrének már nem volt idejük azokat felhasználni. A bandát G. Györgyék leleplezését követően, május 16-án őrizetbe vette a rendőrség.
Ruszin-Szendi egy országot akar átverni volt helyettese szerint
