Rossz üzenetnek tartom, hogy az elképzelések szerint hat százalékkal kisebb lenne a szaktárca jövő évi költségvetési kerete, ugyanakkor örömmel tapasztalom, hogy más minisztériumoknál növekedhet a környezetvédelemre fordítható pénz – mondta Illés Zoltán, a parlament szakbizottságának elnöke azon a balatonöszödi konferencián, amelyen Ligetvári Ferenc miniszterrel együtt értékelték a hazai környezetvédelmi felügyelőségek munkáját.Ligetvári Ferenc hangsúlyozta: egységesebbé és következetesebbé szeretné tenni a 12 hazai környezetvédelmi hatóság munkáját, ehhez a KÖM nemcsak az anyagi, de a jogi kereteket is bővíteni szeretné. Bejelentette: hamarosan elkészülnek a levegő tisztaságáról szóló, valamint a hulladékgazdálkodási törvény végrehajtásához szükséges kiegészítő rendeletek.Illés Zoltán stratégiai célnak tartja, hogy az államigazgatáson belül minél nagyobb szerepet kapjon a környezet- és természetvédelem ügye. Szerencsétlen döntésnek nevezte, hogy a KÖM jövő évre tervezett költségvetési keretét hat százalékkal csökkentenék. Mint mondta: nem érti, hogy születhet meg ez az elképzelés, hiszen Orbán Viktor kormányfő korábban a Fidesz egyik belső egyeztető fórumán arról beszélt, hogy a zöldtárca büdzséje jövőre 14 százalékkal növekedhet. Szólt arról: a parlament őszi ülésszakán napirendre tűzi a környezetterhelési díj kérdését, s az így befolyó tízmilliárdos forrást is a környezetvédelem ügyére kell fordítani. A Magyar Nemzetnek elmondta: át kéne tekinteni, hogy az államigazgatási reform keretén kívül, 2002 után hogyan lehetne egy minisztérium felügyelete alá vonni a környezetvédelem, a vízügy, a légszennyezés és a hulladékgazdálkodás területén fennálló és jelenleg még több tárca által felügyelt párhuzamosságokat. Megtudtuk: a hónap közepére a KÖM befejezi a Budapesttel foglalkozó önálló környezetvédelmi felügyelőség felállításának előkészítő munkacsomagját. Az új hivatal valószínűleg jövőre alakul meg.
Ruszin-Szendi egy országot akar átverni volt helyettese szerint
