Katasztrófaelhárítás Ukrajnával közösen

Zord Gábor László
2000. 10. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar kollégája meghívására hivatalos látogatást tett Magyarországon Olexandr Kuzmuk hadseregtábornok, ukrán védelmi miniszter. A megbeszéléseken szó esett a térség védelempolitikai helyzetéről, az együttműködés fokozásának lehetőségeiről.Szabó János és vendége a tárgyalásokat követően a sajtónak elmondták, hogy november végén aláírásra kerülhet az az okmány, mely egy magyar–ukrán–szlovák– román katasztrófaelhárító zászlóalj létrehozását mondja ki. A többnemzetiségű alakulat elsődleges feladata a felső-Tisza-vidéki térség védelme lenne az elmúlt években többször tapasztalt árvízzel terhes időszakokban. Az ukrán védelmi miniszter szerint az együttműködés – a gyakorlati hasznon kívül – a nemzetek közti viszony erősítésének is fontos eszköze lehet.A két miniszter megvizsgálta az együttműködés további lehetőségeit is. Nyilvánosságra került, hogy összesen több mint száz magyar katona végzett a közelmúltban ukrajnai légvédelmi tanintézményekben, és Kijev felajánlotta, hogy nagy kiterjedésű lőterein közös lövészeteket hajtsanak végre a jövő évtől kezdve.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.