Közös megegyezéssel távozott hivatalából Bácskay János, a Környezetgazdálkodási Intézet (KGI) főigazgatója, akit posztjára csak néhány hónappal ezelőtt nevezett ki Ligetvári Ferenc környezetvédelmi miniszter. Lapunk kérdésére Bácskay cáfolta azokat az ellene felhozott vádakat, amely szerint több munkatársát is a kisgazda kötődése miatt menesztette.B ácskay János azt követően jelentette be távozását a KGI éléről, hogy az FKGP Belgrád rakparti székházában nagy felháborodást váltott ki az a hír: elbocsátott néhány kisgazda szimpatizáns vagy párttagsággal rendelkező munkatársat. Az ügy előzménye: amikor Ligetvári Ferenc az FKGP környezetvédelmi kabinetjének vendégeként az elmúlt héten előadást tartott a zöldtárca előtt álló feladatokról, Gordos Dénes, a KGI egykori főigazgató-helyettesének vezetésével több elbocsátott munkatárs is határozott hangon nehezményezte, hogy a kisgazdák által vezetett minisztérium egyik legfontosabb háttérintézményénél megválnak az FKGP-tagoktól. Ligetvári Ferenc akkor kijelentette: arra törekszik, hogy az általa felügyelt intézmények komoly szakmai munkát végezzenek.A Magyar Nemzet értesülései szerint Turi-Kovács Béla, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának kisgazda alelnöke azért nem vett részt a Ligetvári Ferenc és Illés Zoltán bizottsági elnök által közösen rendezett szerdai balatonöszödi környezetvédelmi konferencián, mert helytelenítette a KGI-nél történteket. Bácskay János ezt követően döntött úgy, hogy távozik hivatalából. Lapunknak elmondta: személyzeti döntéseit minden esetben szakmai szempontok alapján hozta meg. Turi-Kovács Béla kérdésünkre hangsúlyozta: elfogadhatatlannak tartja, ha valakit a kisgazda kötődései miatt hátrányos megkülönböztetés ér. Hozzátette: információi szerint a KGI-nél erre utaló döntések születtek. Mint mondta, az FKGP-tagokkal szemben sem pozitív, sem negatív diszkriminációt nem szabad alkalmazni. Ha ez mégis bekövetkezik, az számára az 1950-es évek gyakorlatát idézi. Hangsúlyozta: Bácskay utódját pályázat útján kell kinevezni. Ligetvári Ferenc környezetvédelmi miniszter lapunk kérdésére cáfolta, hogy a KGI-nél politikai szempontok alapján történtek a személycserék.
Történelmet írhat a Liverpool; Szoboszlai és Kerkez megszakítaná ezt a sorozatot
