Összhaderőnemi logisztikai parancsnokság létrehozásáról döntött a közelmúltban a honvédelmi miniszter – értesült a Magyar Nemzet kormányzati körökből. Az átalakítás több lapunknak nyilatkozó szakértő szerint éppen a parlament által is jóváhagyott haderőreform céljaival áll ellentétben.Úgy tudjuk, az új szervezet felállítását Fodor Lajos vezérkari főnök javasolta azzal az indokkal, hogy ez elengedhetetlen a haderőreform végrehajtásához. Információink szerint ugyanakkor a reformot előkészítő bizottságban éles vita alakult ki az új parancsnokság szükségességéről. A vezérkarban többen úgy vélik, túlságosan nagy lenne a létrehozandó szervezet, miközben jelenleg is túlsúlyban vannak a logisztikai egységek. A haderőreformért felelős politikusok közül egyesek attól tartanak, hogy a kormány eredeti szándékával ellentétes folyamat indulhat meg.A kabinet a harcoló alakulatokat kívánja erősíteni, míg az új logisztikai parancsnokság tovább növelné a honvédségen belül az adminisztratív létszámot. Kormányzati körökben aggódnak amiatt is, hogy a döntés után egy „kádertemető” jöhet létre, ugyanis a haderőreform következtében más területekről elbocsátandó személyeket az új szervezetbe kívánják átmenteni. Azt mindenesetre a bírálók is elismerik, hogy átmeneti időre – az átszervezésekből adódó adminisztrációs feladatok elvégzésére – szükség lehet egy központra, de ehhez a lapunk által megkérdezett szakértők szerint nem kellene feltétlenül új logisztikai parancsnokságot létrehozni.A Magyar Nemzet úgy tudja, a vezérkari főnök Kopasz Jenő dandártábornokot, a honvédség logisztikai főigazgatóságának jelenlegi vezetőjét látná szívesen a felállítandó szervezet élén. Kopasz Jenő megüresedett posztját várhatóan Dobó Péter vezérőrnagy, Fodor Lajos egyik bizalmi embere töltené be a jövőben.Mint ismert, nem ez az első vitatott döntése a honvéd vezérkarnak, hiszen a közelmúltban Kövér László, a Fidesz elnöke interpellált a parlamentben Szabó János miniszterhez a pápai katonai repülőtér megszüntetése miatt. Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi rádióinterjújában megerősítette: összkormányzati jóváhagyás is szükséges a honvédség tábornoki karában tervezett személyi változásokhoz. Hozzátette: minél több fiatal, idegen nyelveket beszélő tábornokot szeretne, és álláspontja szerint sokkal szigorúbb biztonsági ellenőrzésre is szükség van.Lapunk információja szerint elképzelhető, hogy már a jövő héten kinevezik Perenyei Tamást a honvédelmi tárca közigazgatási államtitkári posztjára. Úgy tudjuk, amint elkészül a C típusú nemzetbiztonsági vizsgálat, a miniszterelnök továbbítja a javaslatot Mádl Ferenc államfőnek.
Deák Dániel: Rocksztárként fogadták Orbán Viktort
