A jugoszláv választási folyamatban nemcsak az elnökválasztás eredményeivel manipulálnak. A vajdasági magyarságot legalább ennyire érzékenyen érinti, hogy visszaélések miatt kétségessé vált a helyi hatalom megszerzése olyan két magyar önkormányzatban is, ahol közvetlenül a választások után még úgy tűnt, kényelmes többségük lesz a magyar képviselőknek.A Tisza mentén és Szabadkán akkora fölénnyel nyert a szerb ellenzékkel és a VDMK-val szövetkező VMSZ, hogy a hatalom meg sem próbálta elvenni a győzelmet, és a választások utáni mesterkedésekkel csak azt igyekszik elérni, hogy vezetői legalább bejussanak a helyi képviselő-testületekbe. Viszont Tapolyán és Kishegyesen, abban a két önkormányzatban, ahol a magyarság minimális többségben van, a felsőbb választási szervek és az illetékes bíróságok sorra hozzák a döntéseket, hogy egyes szavazóhelyeken a jövő vasárnap ismételni kell.Mondani sem kell, a döntések szenvedő alanyai rendre a magyar pártok jelöltjei, esetükben utólag az derül ki, hogy az urnában több szavazólap volt, mint amennyien szavaztak – ami semmisségi ok –, vagy pedig hirtelen megnövekszik az érvénytelen szavazólapok száma. Ugyanakkor a VMSZ óvásait rendre visszautasítják a nyilvánvaló visszaélések ellenére is.Azt ugyanis senki sem hiszi el, hogy ott, ahol a magyar jelölt abszolút esélyesként indult, az érvénytelen szavazólapok száma eléri vagy meg is haladja az ötven százalékot. Tapolyán kilenc helyen lesz ismétlés, és a VMSZ körzeti szervezete úgy döntött, hogy a rendelkezésre álló jogi eszközök kimerítése után jelöltjeit ismét elindítja.
NATO-művelet indult a lengyelországi drónincidens miatt
