Megállapodást kötött tegnap a kormány nevében Nógrádi László közlekedési és vízügyi miniszter a közúti személy- és árufuvarozók érdekképviseleteivel. Ezzel lezárult a magas üzemanyagárak miatt szeptember 16-án megkezdett tárgyalássorozat. Az érdekképviseletek nem kezdeményeznek megmozdulásokat, a kormány pedig adókedvezményekben részesíti a fuvarozókat.A megállapodás szerint a kormány nem tesz javaslatot a jelenleg érvényben lévő jövedéki adó mértékének emelésére mindaddig, amíg a Brent-nyersolaj negyedévi átlagára 25 dollár felett van hordónként. A jövő év január 1-jén életbe lépő adótörvények úgy módosulnak, hogy a mikro- és kisvállalkozások – beleértve az egyéni vállalkozásokat is – által megvalósított adóévi beruházás értékében csökkenti az adózás előtti eredményt. Ez a kedvezmény – legfeljebb tízmillió forintig – kiterjed a gépjármű-beruházásokra is. Személygépkocsi beszerzésekor abban az esetben lehet ezt a kedvezményt igénybe venni, ha az egyéni vállalkozó az adóévet követő négy esztendőben megfizeti a gépjármű után járó adót. A megállapodás szerint a közúti közlekedési szolgáltató mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztési forrásaik bővítéséért adókedvezményt érvényesíthetnek a 2000. december 31-ét követő megkötött szerződés alapján igénybevett beruházási hitelre fizetett kamat után. A kedvezmény mértéke ebben az esetben legfeljebb ötmillió forint lehet.A szolgáltatók versenyképességének növelésére a Gazdasági Minisztérium 2001 első negyedévében pályázatot ír ki. A közúti közlekedési szolgáltatók üzemanyag-megtakarítása utáni adómentességének fenntartásáról, továbbá a taxiszolgáltatás áfa-visszaigénylésének kérdéseiről a gazdasági kabinet következő ülésén tárgyal.
Előkerült a Tisza párt üdvöskéje, rögtön mentegetőzésbe is kezdett
