Eltérően értékelik a fővárosi képviselőcsoportok a második metróper nem jogerős elsőfokú ítéletét. A szocialisták szerint újra bebizonyosodott, hogy jól döntettek, amikor a pereskedést választották, a fővárosi Fidesz azonban úgy véli, hogy a fellebbezés elkerülhetetlen, az Országgyűlés támogatása nélkül nem lehet nagyberuházásokról szerződést kötni. A MIÉP-nek az az álláspontja, hogy a főpolgármesternek a Horn-kormányt is be kéne perelnie az elmaradt világkiállítás miatt. A Levegő Munkacsoportot továbbra is nyugtalanítja a metróépítés megkezdése.F eltétlenül fellebbeznie kellett az államnak az ítélet ellen – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Perlaki Jenő, a fővárosi Fidesz-frakció helyettes vezetője. A városatya álláspontja szerint a pénzügyminiszter nem köthet szerződést százmilliárd forint elköltéséről az Országgyűlés jóváhagyása nélkül. Közölte: a pereskedés is csak azt bizonyítja, hogy Demszky Gábor főpolgármester nem törekszik a kormánnyal való együttműködésre. Perlaki szerint a kormány támogatná a metrót, ha más lenne a nyomvonala és olcsóbb lenne a megépítése. Hozzáfűzte: szerinte ezt a beruházást is túltervezte a főváros, csakúgy mint az 1-es villamos meghosszabbítását.– Örülünk, hogy a független magyar bíróság a fővárosi önkormányzatnak adott igazat a metróperben – közölte lapunk kérdésére Németh Erzsébet, a közgyűlési MSZP-frakció vezetője. Szerinte ezzel bebizonyosodott, hogy a budapesti képviselőknek igazuk volt, amikor a szerződés felmondása után bírósághoz fordultak, és amikor augusztusban úgy döntöttek, hogy a főváros a per lezárulta előtt megindítja a beruházást.– Nem jogerős elsőfokú ítéletet nem szokás minősíteni – közölte lapunkkal Bánovics Tamás fővárosi MIÉP-képviselő. A politikus ugyanakkor felszólítja Demszky Gábort, hogy perelje be a Horn-kormányzatot is az elmaradt világkiállítás miatt.Lapunk megkeresésére Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke kifejtette: ha megkezdődik a metróépítés, az óriási pénzeket vonna el a meglévő tömegközlekedés fenntartási finanszírozásától. A BKV támogatását folyamatosan csökkenti a főváros, a tíz évvel ezelőttinek egyharmadát fordítja erre a célra. – A budapesti tömegközlekedésnek mindössze kilenc százalékát bonyolítaná a 4-es metró – hívta fel a figyelmet az arányokra. Elmondta azt is: a fővárosba naponta nyolcvanezer gépkocsi jön be, ehhez képest a két végállomásnál ezer férőhelyes parkolóhelyet alakítanának ki a tervek szerint. Ez is azt mutatja, hogy az új metró a valódi környezeti problémákat nem oldaná meg.
NATO-művelet indult a lengyelországi drónincidens miatt
