MSZP: sajnálják Németh döntését

Pásztor
2000. 10. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP-frakció eszmecserét folytatott Németh Miklós volt miniszterelnök politikai szerepvállalásáról – mondta tegnap a képviselőcsoport ülését követően Kovács László. A pártelnök beszámolója szerint a felszólalók sajnálták, hogy a volt kormányfő sem párttisztséget, sem miniszterelnök-jelöltséget nem vállal. Egybehangzó véleményként fogalmazódott meg, hogy Németh Miklós tisztséget, feladatot vállalva többet tehetett volna az MSZP sikeres választási szerepeléséért, de a szocialisták így is számítanak segítségére.Kovács László azt is bejelentette, hogy országgyűlési határozati javaslatot nyújtanak be a közpénzek „szinte intézményesített lenyúlásának megállítására”, mert szerintük a Székely-ügy csak a jéghegy csúcsa. Amennyiben a kormány „áterőlteti” a parlamenten a szövetkezetekkel kapcsolatos indítványokat, az MSZP törvényjavaslatot nyújt be az állam által a szövetkezeti üzletrész-tulajdonosok és földtulajdonosok vagyonában igazságtalanul okozott károk kárpótlására.Nagy Sándor az agráriummal kapcsolatos költségvetési fejezetekről szólva bírálta, hogy a kormánynak nincs vidékfejlesztési koncepciója. A képviselő szerint Orbán Viktor kormányfőnek a környezetvédelmi tárca vezetőjén kívül fel kellene mentenie a kisgazda minisztereket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.