MSZP: Veszélyben a kvótarendszer

Pásztor Zoltán
2000. 10. 02. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP megyei pártszervezetei nem nyújtanak lehetőséget a fiataloknak és a nőknek arra, hogy bebizonyítsák rátermettségüket – jelentette ki tegnap Tóbiás József, a Fiatal Baloldal elnöke. Zuschlag János, az Ifjú Szocialisták Mozgalmának ügyvezető elnöke elmondta: az eddigi egyetlen megyei tisztújítás nem igazolja Tóbiás kijelentését.N em érvényesül a megyék többségében az MSZP alapszabálya által meghatározott kvótarendszer, a megyei pártszervezetek nem nyújtanak lehetőséget a fiataloknak és a nőknek arra, hogy bebizonyítsák rátermettségüket – mondta tegnap Tóbiás József, a Fiatal Baloldal elnöke, szocialista országgyűlési képviselő. Negatív példaként említette Borsod és Hajdú-Bihar megyét, pozitívnak Heves és Csongrád megyét, valamint Budapestet. Emlékeztetett arra: az alapszabály szerint az egyes pártszervezetek vezető testületeibe 20-20 százalékos arányban nőknek és 35 év alatti fiataloknak kellene bekerülniük. – Úgy tűnik azonban, mintha a fiatalok bevonása csak egy pontig lenne érdeke a megyei testületeknek, miközben az országos vezetés emellett tette le a voksát – jelentette ki Tóbiás József. Az MSZP novemberi tisztújító kongresszusa kapcsán megjegyezte: ötven, szakmailag képzett, felkészült nőt és fiatalt ajánlanak a párt jelölőbizottságának figyelmébe, akik akár az országos elnökség, akár a megyei testületek tagjaként eredményesen tevékenykedhetnének. Neveket kérdésünkre sem akart megemlíteni, mivel azokat előbb a párt illetékes szerveinek kell megismerni.Zuschlag János, az Ifjú Szocialisták Mozgalmának ügyvezető elnöke kérdésünkre arra hívta fel a figyelmet, hogy az alapszabály lehetőséget ad arra, hogy a megyék delegáció útján alakítsák meg vezető testületeiket, ezekre viszont nem vonatkoznak a kvóták. A politikus elmondta: soknak tartja a FIB által az országos jelölőbizottságnak ajánlott 50 főt. Tóbiással szemben Zuschlag úgy vélte, nem kellene megelőlegezni azt, hogy a megyék nem fogják betartani a kvótákat. Felhívta a figyelmet arra, hogy eddig csak Bács-Kiskun megyében történt meg a tisztújítás, ott viszont megfelelő számban kerültek be nők és fiatalok a vezető testületekbe. Szerinte több megyében nincsenek alkalmas fiatalok a vezetésre, és vannak olyan helyek is, ahol nincs akarat a fiatalításra.Juhászné Lévai Katalin Hajdú-Bihar megyei elnök korábban azt mondta: a párt helyi szervezeteiben vannak vezetésre alkalmas nők, de magasabb szinten elsősorban férfiak politizálnak, így valószínűleg nem mindenhol töltik be a nőknek fenntartott helyeket. Úgy vélte, hogy a fiatalok közül is csak a rátermettek kerülhetnek be a vezető testületekbe. Szerinte nem kell a kvótákat mindenáron betölteni, mert az a kádári időkre emlékeztetne.


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.