NATO-küldetés Bécsben

Gui Angéla
2000. 10. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Míg Magyarország számára a nyugati világ kapuja hagyományosan Bécs volt, addig a NATO-val való kapcsolattartás és azon belül az Észak-Atlanti Szövetség információinak áramoltatása szempontjából most hazánk lett a kapu Ausztria számára – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Kőrösi Csaba, a Külügyminisztérium NATO–NYEU főosztályának vezetője. A szakértő azt követően nyilatkozott, hogy a NATO-NYEU főosztályon befejeződött azoknak a bécsi magyar nagykövetségen dolgozó diplomatáknak a felkészítése, akik a jövőben a NATO-összekötő nagykövetség feladatait látják majd el. Mint ismeretes, szeptember elseje óta a bécsi magyar nagykövetség tölti be a NATO-összekötő nagykövetség tisztségét Ausztriában. Magyarország első ízben látja el ezt a tevékenységet, hazánk másfél éves NATO-tagsága óta ez az első alkalom, hogy a kétéves ciklusra szóló mandátumot elvállalhatja.A főosztályvezető elmondta, hogy az alapvetően információáramoltatási tevékenységnek megfelelően a nagykövetségnek el kell juttatnia a NATO publikus információit a fogadó országba, kapcsolatokat kell ápolnia az ottani politikai, tudományos és üzleti élet szereplőivel, a média képviselőivel. Értelmeznie kell ugyanakkor, hogy az illető országban miként alakult a szövetségről kialakított kép, s ezt vissza kell jeleznie a NATO felé. A bécsi nagykövetség tesz ajánlatot a jövőben Brüsszelnek arra vonatkozóan is, hogy kik legyenek azok az osztrák személyiségek, akiket egy NATO-rendezvényre célszerű lehet meghívni. Az összekötő képviseletek nem válnak a NATO-által akkreditált nagykövetségekké, ez az intézmény jogilag nem hasonlítható öszsze az Európai Unió hivatalos nagykövetségeivel – szögezte le Kőrösi. Hozzátette: Ausztriának a NATO-val kapcsolatos politikai ügyeit a Brüsszelben működő osztrák képviselet segítségével és az Euroatlanti Partnerségi Tanács (EAPC) keretében végzik. Tehát a bécsi magyar nagykövetség nem vesz részt annak a politikai döntésnek az előkészítésében, aminek értelmében Ausztria szorosabb együttműködést alakítana ki a NATO-val. Másfél évvel a NATO-ba történt belépésünk után jól felfogott érdekünk, hogy a nagykövetségre háruló feladatokat magas színvonalon lássa el a hazánk bécsi képviseletén megalakult csapat – vélekedett Pataki Gábor Zsolt osztályvezető. A szakértő szerint az ügy fontosságát jelzi, hogy a NATO tájékoztatási és sajtóigazgatóságának Magyarországgal foglalkozó referensére vár a jövőben az is, hogy összehangolja az összekötő nagykövetségek munkáját. „A magyar diplomácia elismerését jelenti, hogy egy minden szempontból érdekes EAPC tagországban, vagyis éppen a szomszédos – a Magyarország számára fontos Ausztriában – láthatja el ezt a megbizatást” – mutatott rá Pataki Gábor Zsolt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.