Egyéves tevékenysége alatt az Országgyűlés választási reformot előkészítő bizottságának csak a választási rendszer átalakításának két részkérdése kapcsán, valamint az európai parlamenti választások szabályozási koncepcióját illetően jutottak megegyezésre a pártok – derült ki a testület tegnapi ülésén. A bizottság három hét múlva ismét összeül, hogy végleges formába öntse a testület jelentését, illetve a javaslataikról szóló országgyűlési határozati előterjesztést. A testület munkája során valamennyi párt egyetértett azzal, hogy a kapcsolt lista lehetőségét törölni kellene a választási rendszerből. A pártok számára elfogadható az az elképzelés is, hogy az időközi választásokon a kampányköltség egymillió forintban maximált összegét hárommillió forintra emeljék. Salamon László (Fidesz) közölte, hogy jelenlegi formájában nem tudják támogatni az előterjesztéseket. – A választási reform kérdéseit illetően nem tudtak megfelelő szinten konszenzusra jutni a pártok, így nem kíván a Fidesz statisztálni ahhoz, hogy ezt választási reformként adjuk el – fogalmazott Salamon.Elvetette az egészségügyi bizottság azt az indítványt, ami a rendszeres gyermekvédelmi támogatás kiegészítő családi támogatássá történő átalakítására vonatkozott. A 2001–2002-es költségvetéshez benyújtott kapcsolódó módosító indítvány szerint januártól a jelenlegi rendszeres gyermekvédelmi támogatás neve kiegészítő családi támogatás lenne. Összege jövőre négyezer, 2002-ben pedig 4200 forintot tenne ki havonta gyermekenként. Az ellátásra ugyanazok lennének jogosultak, akik a rendszeres gyermekvédelmi támogatásra. Ennek összege a nyugdíjminimum húsz százaléka, jelenleg 3320 forint.
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
