Olimpia utáni vegyes vágott

Temesi Ferenc
2000. 10. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hogyan ne legyünk olimpikonok. Ősz az idő. Az ember egy emeletes buszon ül, és egy barátjához megy Zalába. Még van őszünk. Végigmegyünk a Balaton mellett. Kísérteties a szezon elmúltával minden hely, amely csak addig él, amíg a nyár. Az ember (ha már Isten kéme) hallgatja a mögötte ülők beszédét. Egy jövendő meny és egy jövendő anyós. Az olimpiáról beszélgetnek. Az összes közhelyet elmondják róla, ami létezik. Megnyugszom. A közhelyben béke van.Csakhogy én közben egy magát függetlennek tartó gazdasági hetilapot olvasok, amelyben nem is oly rég arról értekezett egy abszolút elkötelezetlen agyafogyott, hogy a Fidesz-krokodilt (sic!) a hasánál kell halálra sebezni. Krokodil Dundit – ahogy elnéztem a fényképet – meg a dupla tokájánál.És akkor lapozok egyet. És akkor egy interjú E.-vel, aki valaha a barátom volt. E. nem rossz író (rossz írókkal nem barátkozom), de közben történelmileg úgy alakult a helyzet, hogy ha E. szellent egyet, azt is bekeretezik. Ez persze nem jó, mert ha az embernek nincs egy saját készítésű szarmérője (Hemingway), akkor elmehet vele a szekér. E. végre letette azt a nagyregényt az asztalra, amit barátságunk első percétől követeltem tőle. Üdvözöltem a klubban. Eljutott oda, ahová én a Porral 1983-ban. Akkor én kaptam a pofámra, hogy hogyan merem a magyar regényírás rákfenéjét, az anekdotát nagyregénybe emelni. Most meg lihegnek, hogy az anekdota mint regényszervező erő… Tudtam, hogy így lesz, mégis meglepett, hogy a Népszabadság kitűnő tárcaírója, akit én rendkívül nagyra tartok, hogy a fenébe tud száz nyelvcsapás per perc sebességgel csontig benyalni. B. nem tudja, hogy E. nem kedveli azokat, akik behódolnak neki.Oda se neki. Nézd az őszi színeket, gondolj a szerelmedre, apádra, mindazokra, akik benned élnek tovább és segítenek.Olimpikon meg úgy nem lesz az ember, hogy kisgyerekkorában, igazolt úszóként minden edzés után elszív egy blázt a többiekkel. (Nézzetek utána a nagy magyar szlengszótárban, amelyet előbb-utóbb kénytelen leszek megírni. Vagy olvassátok el a Timár Gyuriét.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.