Önkormányzati pénzek

2000. 10. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz-frakció üdvözli, hogy az önkormányzatok költségvetési támogatása jövőre is az inflációt meghaladó mértékben növekszik. Ezzel szemben az MSZP úgy véli: az önkormányzatok helyzete az következő két évben sem javul, s veszélybe kerülhet a pedagógusok béremelése is.Jövőre 14,5 százalékkal, azaz 85 milliárd forinttal, 2002-ben pedig 8 százalékkal, vagyis 78 milliárd forinttal magasabb összeghez jutnak az önkormányzatok a központi költségvetésből. A kormány költségvetési tervezete szerint ezen a területen is kiemelt hangsúlyt kap a személyi juttatások emelése, amelynek jelentős részét a központi költségvetés és az Egészségbiztosítási Alap fedezi. A minimálbér emeléséhez szükséges forrásokat teljes egészében az állami hozzájárulás és az alap biztosítja.Erőteljesen, 15, illetve 10 százalékkal bővül a különböző kiegyenlítő forrásokra szánt keret, amely a hátrányos helyzetű településeket segíti. A területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztéseket 10 milliárd forinttal támogatja a központi büdzsé. Ugyancsak 10 milliárd forint az előirányzat az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatására.– A költségvetési törvénytervezet több ponton is előrelépést biztosít az önkormányzatoknak – jelentette ki érdeklődésünkre Buza Attila, a parlament önkormányzati bizottságának alelnöke, a Fidesz önkormányzati tagozatának elnöke. Véleménye szerint az előterjesztés egyik legnagyobb előnye, hogy az önkormányzatok számára is lehetővé teszi a kétéves költségvetés elkészítését. Mint mondta, ez stabil, kiszámítható helyzetet teremt a települések számára. Buza Attila hangsúlyozta azt is: jövőre és 2002-ben is az inflációt meghaladó mértékben növekszik az önkormányzatok támogatása. A frakció üdvözli a kormány bérfejlesztéssel kapcsolatos törekvéseit is. A fideszes politikus rámutatott: a költségvetés biztosítja a béremelésekhez szükséges forrást, így mindenki számára érzékelhetővé válik a gazdasági növekedés.– Az önkormányzatok helyzete a következő két évben sem javul – vélekedett Lamperth Mónika, az MSZP alelnöke. Sérelmezte, hogy az idei árvíz miatt az önkormányzatoktól elvont összeggel csökkentett bázissal számolják a jövő évi támogatásnövelést. Lamperth szerint a bér- és társadalombiztosítási juttatások összegét kétszázalékos létszámleépítést alapul véve számolták ki.Az MSZP előzetes számításai azt mutatják, hogy a következő két évben a pedagógusbér-emelést nem fedezi az erre a célra szánt normatíva összege – mondta. Lamperth Mónika szerint a közművelődésre fordítandó normatíva sem lesz elegendő a feladatok végrehajtására. A politikus úgy véli, a hulladékgazdálkodásról szóló törvény alapján az önkormányzatok részére ötmilliárd forint támogatást kell adni hulladéklerakók építésére, ezzel szemben a kormány 2001-ben csak kétmilliárdot szán erre a célra. A szocialisták sérelmezik azt is, hogy a céltámogatások összegét a tavalyi nyolcmilliárdról 2001-ben 1,4 milliárdra csökentik, illetve a címzett támogatások mértéke sem nő jövőre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.