Magyarországnak a német újraegyesítésben játszott szerepére emlékeztetett a tízéves érvforduló alkalmából a Die Welt számára írt esszéjében Orbán Viktor. A kormányfő aláhúzta: Magyarország tetteivel kiharcolta a jogot arra, hogy visszatérjen az európai családba. E közösségnek olyan tagja akar lenni, amelynek nem kell állandóan az európai ház ajtaján kopogtatnia, hanem igazi családtagként köszöntik.Orbán Viktor utalt arra, hogy 2000-ben Magyarország kettős jubileumot ünnepel: a kereszténység két évezredes és a magyar államiság megalapításának ezeréves évfordulóját. Kiemelte, hogy az első magyar király, Szent István felismerte: a magyar nép csak akkor maradhat fenn, ha integrálódik az akkori Európába. Ma Magyarország hasonló helyzetben van. Mind nagyobb részt kíván vállalni az európai és globális intézményekben, s Európa nyugati felének részeként erősíti kapcsolatait szomszédaival. Tíz évvel ezelőtt közép-európai népei abban reménykedtek – húzta alá Orbán Viktor, hogy a Jaltában megosztott európa népei együtt léphetnek majd az új évezredbe. Meg voltunk győződve arról – írta Orbán –, hogy Európa politikusai felismerik, s kihasználják a történelmi pillanatot. A német egység megteremtésekor az akkori államférfiak meg tudtak felelni a történbelem kihívásának – emlékeztetett Orbán Viktor, majd hozzátette: Európa térségünk országai nélkül nem teljes.
Neves tudósok is részt vesznek a budapesti Egészséges Élet Szimpóziumon
