Pártfegyelmi a bűnözőnek?

Blázsovics-Pásztor
2000. 10. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Éles hangvételű levélben kritizálja Budaházy György, a komlói MSZP-szervezet korábbi elnöke Páva Zoltán szocialista országgyűlési képviselőt, a város polgármesterét. Páva Zoltán úgy véli, azért támadja őt Budaházy, mert alpolgármester akart lenni.Megkárosította az MSZP egyik tagja a Nagycsaládosok Egyesületét, mintegy 100 ezer forintot vett fel okirat-hamisítással. A Komlói Újságtól további 200 ezer forint összeget vett fel munkadíjként a nagycsaládosok nevében és pecsétjével – olvasható abban a lapunk birtokában lévő levélben, amelyet Budaházy György, a komlói MSZP-szervezet korábbi elnöke írt a helyi MSZP-tagoknak. A levél úgy fogalmaz: „Páva Zoltán nagyon fel volt háborodva a feljelentés miatt, hisz egyik kedvence volt az illető és az ő védő oltalma alatt merte megtenni a csalását és az okirat-hamisítását”. Páva Zoltán elmondása szerint az ügy azóta lezárult. A bíróság fél év felfüggesztett börtönbüntetést rótt ki az MSZP tagjára. Páva Budaházy akciójával kapcsolatban megjegyezte: a városi pártszervezetnek az volt a véleménye, nem kell az elkövetőt feljelenteni, elég neki pártfegyelmit adni, feltéve, ha visszafizeti a jogtalanul szerzett pénzt.Budaházy levelében kitér arra is: Páva Zoltán becsmérelte azt a helyi képviselőt, aki kifogásolta, hogy a polgármester másfél év alatt többet volt külföldön, mint az előző testület négy év alatt. Azt is kifogásolta, hogy egyik külföldi útja során 3 forint/kilométer költségtérítéssel kölcsönözte ki a polgármesteri hivatal autóját. Páva Zoltántól megtudtuk, egyebek mellett azért utazik sokat, mert Komlónak négy testvérvárosa van. Cáfolta ugyanakkor, hogy többet járna külföldre, mint négy év alatt az egész testület. A háromforintos költséggel kapcsolatban megjegyezte, hivatalos úton járt Olaszországban, de helyi meghívásra ott maradt nyaralni. Ennek költségeit ő fizette, beleértve a benzin árát is.A komlói szervezet korábbi elnöke azt is kifogásolja, hogy a polgármester fizetése – választási ígérete ellenére – 100 ezer forintról majd 300 ezer forintra emelkedett, ugyanakkor a képviselők tiszteletdíjának emelését Páva megakadályozta. – A polgármesterek tiszteletdíjáról a parlament által elfogadott törvény rendelkezik – reagált a kritikára Páva Zoltán. Kérdésünkre elmondta: a tiszteletdíjak rendezéséről szóló javaslatot igazságosnak tartotta, így megszavazta. A korábbi szabályozás szerint az a polgármester, aki egyben országgyűlési képviselő is, a tiszteletdíj felét vehette fel.Budaházy György kitér arra is, hogy Páva Zoltán ritkán vesz részt a parlamenti munkában. A politikus ezt cáfolta. Megjegyezte ugyanakkor: Kovács László frakcióvezető azt mondta a polgármester képviselőknek, hogy csak szavazáskor és az önkormányzatokkal kapcsolatos napirendeknél legyenek jelen a parlamentben.Páva Zoltán úgy véli, azért támadja őt Budaházy, mert alpolgármester akart lenni, de hiába. Megjegyezte, a hétfői tisztújításon – egyebek mellett összeférhetetlen magatartása miatt – a korábbi elnököt leváltották posztjából. Megemlítette azt is: elképesztő, hogy Budaházy a mai napig azzal dicsekszik, hogy Tribuszerné ügynöke volt. „A volt elnök viselkedéséről még annyit, az előző választási kampány során Budaházy hasba rúgott egy fidelitasos plakátragasztó lányt” – fogalmazott a polgármester.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.