Ma iktatták be Pest megye új rendőrfőkapitányát, Ignácz István dandártábornokot, aki a múlt hónap elején a Belügyminisztériumban PR-főnökként tevékenykedő Komáromi István dandártábornokot váltotta fel a főkapitányi székben.Ignácz István elmondta, hogy Pest megye rendőrsége a jövőben kiemelt figyelemmel kezeli a súlyos bűncselekményeket, az ügyeket gyorsított eljárással adják tovább a vádhatóságnak. Így a Tasnádi-ügy kivizsgálása is várhatóan hamarosan lezárul – tette hozzá. Orbán Péter országos főkapitány ígéretet tett arra, hogy a megye rendőrségének létszámát a közeljövőben emelik, ezért lehetőség nyílik arra, hogy a megüresedett rendőrőrsöket, körzeti megbízotti irodákat újra működtessék. Ignácz szerint ez a megye közbiztonsági mutatóinak javulását, az autólopások, a nyaralófeltörések, a betörések számának jelentős csökkenését eredményezheti.A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egyik bűnügyi igazgatójaként dolgozó Ignácz Istvánt 1996. október elsején nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatójává az akkori belügyminiszter, Kuncze Gábor. 1998. október elsején Szabolcs-Szatmár-Bereg megye rendőrfőkapitányává nevezte ki Pintér Sándor belügyminiszter. Ignácz szabolcsi utódja – akit pénteken iktattak be – Tóth Ferenc ezredes, főtanácsos lett, aki a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági főigazgatója volt. Ignácz beiktatásával egy időben távozik posztjáról Sárközi Ferenc ezredes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója, aki Baranya megye főkapitányaként szolgál tovább. Helyére a nagykátai rendőrkapitány, Dobozi József ezredes kerül.
Már a lengyeleknek is elegük van Tusk ukránpárti politikájából
