Rendőrök és emberi jogok

Bákonyi Ádám
2000. 10. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Biztatóak a Rendőrség és az emberi jogok 1997–2000 című programsorozat eredményei, ám vannak még gyakorlati hiányosságok – hangzott el tagnap a Belügyminisztérium (BM) Duna Palotában tartott konferenciáján, ahol a szakemberek az Európa Tanács által három évvel ezelőtt elindított programsorozatot értékelték. A projekt célja az, hogy a rendőrök megismerjék és alkalmazzák az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről – ötven éve – elfogadott egyezmény szabályait. Felkai László, a BM közigazgatási államtitkára hangsúlyozta, hogy az összes foglalkozási csoportnak adóssága van az emberi jogok terén, s ez alól a rendőrség sem kivétel. Megjegyezte: a három éve indított program a szervezet nyíltságának és vizsgálhatóságának is jele.Lada Ferenc, a projekt nemzeti koordinátora elmondta, hogy felméréseik szerint a rendőrök ugyan ismerik, de mindennapi munkájukban nem minden esetben alkalmazzák az egyezményben foglaltakat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.