Rendőrroham a bányászok ellen

Sebestyén-MTI
2000. 10. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabotázsakciókkal és a sztrájkjoggal való visszaéléssel vádolták meg Nebojsa Csovicsot, a Demokratikus Alternatíva elnökét és Borisz Tadicsot, a Demokrata Párt alelnökét. Közben rendőrök hatoltak be a Belgrád közelében lévő Kolubara szénbányába. A bányászok az esti órákra áttörték az üzemet körülvevő kordont.C sütörtök délután 15 óráig adott időt a szerbiai ellenzék Szlobodan Milosevics elnöknek választási veresége elismerésére. A DOS ultimátumnak nevezte a kommünikét, amelyben arra szólította valamennyi szerbiai hívét, hogy az említett időpontra vonuljon a szövetségi parlament belgrádi épülete elé, és tiltakozzon az óriási méretű választási csalás ellen. Lemondásra szólították egyszersmind a szerb állami rádió és televízió (RTS) igazgatóit. A dokumentum elítélte a sztrájkoló kolubarai bányászok elleni szerdai rendőri beavatkozást, a törvények követésére szólítva a hadsereget és a rendőrséget. Emberek ezrei érkeztek egyébként a bányába, hogy csatlakozzanak a péntek óta sztrájkot folytatókhoz. Ugyanide, a napok óta sztrájkban álló kolubarai szénbányához érkezett – támogatók ezreinek üdvrivalgása közepette – Vojislav Kostunica, a jugoszláv ellenzék elnökjelöltje. A Vuk Draskovics vezette ellenzéki Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) szerb parlamenti képviselőcsoportja a törvényhozásban kezdeményezte a szerb kormány leváltását. Közben több nagyvárosban – köztük Belgrádban és Újvidéken is – farkasszemet néztek egymással a tömeg és rendfenntartók egységei. A jugoszláv alkotmánybíróság tegnap este érvénytelenítette a szeptember 24-i elnökválasztási forduló eredményeinek egy részét. Kedden éjszaka ötvenezer újvidéki vonult a városközpontból a Duna-partra, hogy „ünnepélyesen átadja a forgalomnak” az új hidat, amelyet – mint a szónokok hangoztatták – a polgárok pénzéből építettek, s amelyet nem adhat át a leszavazott rezsim vezetője.A híd előtt azonban az emberáradatot rendőrkordon állította meg. Három órán át tartott az alkudozás, hogy az újvidékiek birtokukba vehetik-e hídjukat (amelyen egyébként tegnap végezték el a terhelési teszteket). Végül a rendőrség engedett, s Csanakék jelképesen megnyitották a hidat, s mintegy másfél ezren átvonultak rajta a péterváradi oldalra. Nem sok híja volt azonban, hogy a több tízezres tömeg egyszerűen lesöpörje a mindössze néhány száz fős rendőrkordont. Csak Csanaknak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga vezetőjének felszólítása állította meg a már nyomulni készülő, jobbára fiatalokból álló első sorokat.Mindezek az események – a szórványos rendőrségi akciók, a bírósági eljárások –, az országot megbénító sztrájk, a keményedő retorika, az erősödő polgári engedetlenség, az elszántság mindkét oldalon, csak fokozzák a feszültséget az elnökválasztások második – tárgytalanná vált – fordulója előtt. Kostunicáék, mint emlékezetes, bejelentették, számukra a választások véget értek. Már csak a vajdaságiaknak kell szavazni a tartományi képviselőházi választások második menetében. A belső-szerbiaiak kilátásba helyezték, hogy erőszakkal akadályozzák meg a szavazást. – Odaállunk a szavazóhelyek elé, s majd meglátjuk, ki fog oda bemenni – hangoztatták az ellenzéki vezetésű Nis elszánt polgárai.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.