Százmillió dolláros segélyt ítél meg Jugoszlávia számára az amerikai kongresszus mindkét háza által megszavazott külföldi segélyekről szóló költségvetési törvény – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Hámos László, a New York-i székhelyű Magyar Emberjogi Alapítvány elnöke, hozzátéve: napokon belül várható a jogszabályt szentesítő elnöki aláírás is. Hámos elmondta, Szerbia csak akkor kapja meg a 2001 áprilisától járó segélyt, ha együttműködik a hágai büntetőbírósággal, megszünteti a boszniai szerb szeparatisták támogatását, olyan intézkedéseket léptet életbe, melyek a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását és a jog uralmát tükrözik. Hámos László felhívta a figyelmet arra, hogy a kisebbségek jogainak tiszteletben tartása egyértelműen a vajdasági magyarságra értendő, hiszen Koszovó és Montenegró esetében nem, mindössze Szerbiára vonatkozóan szabja ezt a törvényt a segélyezés feltételének. A jogszabály ezzel az amerikai külpolitika prioritásai közé emeli a kisebbségi jogokkal való törődést, precedenst teremtve más kisebbségi közösségekre nézve is.
Még el sem kezdődött az atlétikai vb, máris változtatni kellett a programon
