A szegedi közgyűlés legutóbbi ülésén egymilliárd forint fejlesztési hitel felvételéről döntött, amire a kábeltévérészvények eladásából származó összegből nyújtanak fedezetet. Csonka Gábor alpolgármester zárt ülésen jelentette be, hogy lemond tisztségéről, és képviselői mandátumától is megválik. Bartha László polgármester az ülést követően a város sikeres pályázatáról nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, amelynek köszönhetően húszmilliárd forintos beruházási támogatást kapnak az Európai Uniótól.A hitel felvételére azért szánta rá magát a testület, mert Tímár László, a gazdasági ügyekért felelős alpolgármester szerint mind a betét-, mind a hitelkamat rendkívül kedvező a város számára. Hangsúlyozta: az önkormányzat jó gazdálkodására vall, hogy miközben az egyik megyeszékhely több mint négymilliárd forint tartozást kénytelen törleszteni, Szegednek jelenleg négymilliárd forintnyi lekötött betétje van.Bartha László polgármester az ülést követően pénteken este lapunkat arról tájékoztatta, nem hivatalos forrásból úgy értesült, az ISPA-bizottság brüsszeli ülésén döntöttek a szegedi pályázatokról. Ennek értelmében a város a kidolgozott szennyvízkezelési projektre 8,7 milliárd, a hulladékgazdálkodási projektre pedig 2,2 milliárd forint összegnek megfelelő euróra számíthat vissza nem térítendő támogatásként.A szegediek – egyedül az országban – két sikeres pályázattal szerepeltek az Európai Unió ISPA-programjának első körében. A szennyvízkezelésre és a csatornázásra 17 milliárd forintot, a regionális hulladékgazdálkodásra hárommilliárdot igénylő projektet dolgoztak ki. Brüsszelben mindkettőt támogatásra érdemesnek találták, ezért uniós pénzekből fedezhető a szennyvízkezelésre és a csatornázásra vonatkozó projekt költségeinek ötven, a hulladékgazdálkodásinak pedig a 65 százaléka. Emellett méltán számíthatnak állami támogatásra is, így a városnak – a bekerülési költségekhez viszonyítva – a legkisebb összeggel kell hozzájárulnia ahhoz, hogy realizálhassa környezetvédelmi szempontból rendkívül fontos tervét.Lapunk információi szerint Csonka Gábor stratégiai ügyekért felelős alpolgármester a közgyűlés zárt ülésén benyújtotta lemondását, amit a testület elfogadott. Csonka november elsejétől a gazdasági szférában folytatja pályafutását, január elsejétől pedig képviselői mandátumától is megválik.
Bár a székelyeket csúfolják hazátlannak a románok, mégis a budapesti magyar küzd a szülőföld élményért
