A Titanic filmfesztivál Közép-Európa legjelentősebbfilmfesztiválja lett. Horváth György főszervező és legénysége nyolcadik alkalommal fut ki a Titanickal a filmtengerre, némi pornórakománnyal. Üröm az örömben, hogy magyar film nem szerepel a beválogatott művek között.Minden évben itt vagyok, a pénzt nem sajnálom – mondja a Toldi mozi kasszájánál sorban álló harmincas, közepesen jól szituált férfi, társához fordulva.– Itt a legjobb filmeket adják, ritkán csalódtam – teszi hozzá. Szavaiban lehet némi igazság, hiszen a többnyire fiatalokból álló törzsközönségnek is köszönhetően a Titanic nyolc év alatt a hazai filmélet egyik legfontosabb attrakciójává lépett elő, noha nemzetközi összehasonlításban inkább a közepes léptékű, szerényebb kiállítású rendezvények közé sorolható. A cél nem az, hogy felvegye a versenyt azokkal a kiemelt fesztiválokkal, amelyek garantálják a nemzetközi sajtópublicitást. Olyan alkotások állnak a középpontban, amelyeket nagyobb fesztiválokon már bemutattak, többek között ezért nem is hívnak meg az eseményre külföldi újságírókat. Egy cannes-i nagydíjast, egy locarnói diplomást, egy Sundance-fődíjast egymással versenyeztetni bajos lenne – állítja Horváth György.A korábbi fesztiválokhoz képest a legjelentősebb változás az, hogy még több film került a repertoárba. A régebbi gyakorlat némileg megváltozott: ma már többségében az alkotók jelentkeznek a fesztivál szervezőinél azon óhajukkal, hogy szeretnék viszontlátni művüket a nagyteremben. A kezdetekkor csak játékfilmeket láthatott a nagyérdemű, de az idén már nyolc dokumentumfilm is színesíti a palettát. (Példának okáért a Sundance-fesztivál két nagydíjasa: Benjamin Smoke, 175. paragrafus.) A műfaji kötöttségek nem jelenthetnek határt. Idén már megjelentek a három csillagot súroló, olykor átlépő, szélsőséges elemeket tartalmazó, a közönség idegrendszerét és szépérzékét stimuláló filmek. Ezek között talán a legnagyobb érdeklődést a Baise moi címet viselő félpornó válthatja ki. (A filmről a 34. oldalon olvashatnak.) A francia film vetélytársa lehet a sokat sejtető Ondó Rondó című, vígjátékként aposztrofált, szintén gall mű.A szervezők szándéka szerint ezeknek a filmenek vitát kell kelteniük a nézők között. Majd meglátjuk október 8-án a Toldiban.A Titanic másik legsikeresebb blokkja lehet a videoklip-szekció. Olyan művek sorjáznak itt, amelyek a tévében nem láthatók, vagy csak cenzúrázott formában. Minden évben egyetlen rendező teljes életműve szerepel a műsoron. Idén a svéd Jonas Ákerlundé, aki régebben olyan csapatoknak készített videoklipeket, mint a Roxette, The Cardigans, a Prodigy, a Metallica. A legtöbb itt bemutatott kliprendező ma már nagyjátékfilmekben utazik, lásd Spike Jonze: John Malkovich-menet.Ezúttal magyar rendezőnek nem szurkolhatunk. Nem tudni, hogy a fesztivál időpontja vagy az anyagi megfontolások játszanak szerepet abban, hogy a magyar filmesek nem készültek el a Titanicra egyetlen művel sem. Állításuk szerint csak decemberre vagy januárra lesznek készen az új filmek – a dátum egybeesik a magyar filmszemlével.
Saját szurkolói sem viselték el azt, ahogyan a Fradi első El-ellenfele győzött
