Egyházi beruházásokra kétmilliárd forintot szán a költségvetés, a millenniumi vallási alapból pedig ugyanennyivel támogatja a kormány a további pályázatokat, így a templomépítéseket és-renoválásokat – mondta a Magyar Nemzetnek szombaton Csurgón Balog Zoltán, a miniszterelnök főtanácsadója abból az alkalomból, hogy Orbán Viktor is részt vett a somogyi kisváros református templomának felavatásán. Megtudtuk: a katolikus egyház 2,5, a református 1,3 milliárd, az evangélikus egyház és a zsidó gyülekezet 700-700 millió forint kiegészítő járadékot kapott idén. Az új csurgói templom ötvenmillió forintos építési költségéhez tizenötmillió forinttal járult hozzá a kormány.A református templom avatásán mondott beszédében Orbán Viktor miniszterelnök méltatta a csurgói gyülekezet tettrekészségét. Hangsúlyozta: azokat az erényeket ünnepeljük, amelyek a közel öt évszázados református közösségekre jellemzők, a hazaszeretet, az európai műveltség igényét és hitéletét. – Bízom abban, hogy újra érvényesek Széchenyi István szavai, amelyek szerint reformációra ma is szükségünk van, amikor az idő a miénk. Ekképpen mi jelölhetjük ki a változások útkörét – mondta a miniszterelnök.– Uniós felkészülésünk és csatlakozásunk tétje, hogy sikerrel illeszkedjünk be az európai polgári demokráciák közösségébe, ahová csaknem kétszáz éves polgári és demokratikus hagyományaink kötnek – mondta Áder János Rábaszentmiklóson. Az Országgyűlés elnöke millenniumi zászlót adott át a községnek, amelynek új köntösbe öltöztetett Árpád-kori templomát ünnepi mise keretében áldotta meg Pápai Lajos megyés püspök.
Bár a székelyeket csúfolják hazátlannak a románok, mégis a budapesti magyar küzd a szülőföld élményért
